Ingoványos most az utunk,
mindenütt káka
és korhadó levelek,
nincsenek illatok,
nincsenek fények,
csak láthatatlan
leselkedő lények
figyelik lépteinket,
mikor süllyedünk,
jaj mikor süllyedünk.

Ingoványos most az utunk,
de a fellazult talaj felett
az imbolygó kis
lidérclelkek kísérik
rémült tekintetünk
és halkan súgják,
vagy csak sugalmazzák,
merre lépjünk, hogy
vesztünkre ne leljünk,
jaj vesztünkre ne leljünk.

Sokan jártak már erre,
könnyeikkel telve
szoronganak
a fűcsomók között
bujkáló iszaptavak,
melyekben sárrá vált
dicsőséges múltakat
temetett el az idő.
Csak ne jöjjenek elő,
jaj csak ne jöjjenek elő.

Felettünk, fenn az égen
fenséges hófehéren
daruszárnyakat
ringat a hajnali szél
lassan csendesül a lelkünk
mert e jelenésben
talán egy békésebb világ
üzenetére leltünk .
Csak megérjük, míg eljő.
Jaj, csak megérjük, míg eljő.