Egy skizoid tudatban élek, s ez a kettősség a szívembe hasít,
mint parányi szilánkok elegye a lelkembe szakít!
Üvöltenék, de nem teszem, mert úgy is tudom, hogy nincs,
s emígyen inkább leteszem mert, ami nincs, az ugye nincs!

Tovább megyek, elolvasom ami tulképp ott sincs,
láttam én már sok egyebet, de ami nincs az nincs!
Meg is hallom erről-arról hallásommal, hogy az nincs,
tudatomba beletaszít, ami nincs, az tényleg nincs.

A maradék érzékszervre nem jutott sem egy, sem tíz,
de eljutottam én már oda, hogy ami nincs, az nincs, nincs, nincs!