A varázslók szeretik a cicákat. Érthető: a cicusokban van valami kedves titokzatosság, és bűvös igék nélkül is el tudnak varázsolni egy egeret. Főképpen, ha az egér nem fut túl gyorsan a varázslat elől.
Éjfeketebundás Karmosbenedek is ilyen cica volt, de nem csupán az egerekre figyelt, hanem gazdája, a varázsló bűvös versikéire is. Egy decemberi napon, amikor gazdája, Hipphoppföldi Nándor éppen Mikulássá varázsolta át magát, és elment egy nagy zsákkal, hogy megajándékozza a falubeli gyermekeket, Karmosbenedek is belerejtette a zsákba az ő ajándékait: három egeret. Átgondolta: mint örül majd az a gyerek, akinek egér jut ajándékba!
Ment a varázsló, az a bizonyos Hipphoppföldi Nándor, és nem vette észre: alul a zsákból kipottyant egy csinos falovacska. Később még más is: potty! Potty! Potty! Potty!
Az egérfogak munkája miatt volt ez. A varázsló észrevette és jó utat kellett megtennie visszafelé, hogy ismét összeszedegethesse a zsákból eltávozott ajándékokat. Egy piros labda így is Bandi kutyus fogai közé került. Az ebecske nem akarta visszaadni. A varázsló erre végül csak mosolygott, legyintett.
No de térjünk vissza Éjfeketebundás Karmosbenedekhez. A cica azon a selyempárnán heverészett, amelyen tilos volt ezt tennie, ezzel szemben azon tíz másik párna egyikére sem tette rá becses bundáját, amelyeken ez számára teljesen megengedett volt. Néha ilyen furák a cicusok, de még egyes emberek is, olykor kettesével!
A cica elhatározta: kipróbál néhány varázsigét. Ezeket kissé átalakította, hogy egérfogásra alkalmasak legyenek. Odanyávogta a tálnak:

Fuss, szaladj már! Rendes tál
az egérre rátalál!
Bízom benne: meglátom,
hogy egér lesz e tálon!

Az eredeti bűvölő versikében kolbász szerepelt egér helyett. A tál úgy gondolta:
tévedés, - no de abból csak kevés. Elszaladt és egykettőre hozott a cicának - kolbászt.
A cica megbocsátotta a tálnak a tévedést, de azért kissé korholóan rámorgott. Megette a kolbászt, megnyalta a száját, de azért utána nyelvére vett egy másik varázsversikét:

Mozogj, siess, te fazék!
Egérből legyen elég!
Egérért megdícsérlek,
mondok kedveset, szépet...

Az eredeti bűvölő versikében sonka szerepelt egér helyett. A fazék úgy gondolta: kis hiba nem nagy hiba, az csak pici galiba. Hamarosan hozott a cicának - sonkát.
A cica vetett ugyan egy feddő pillantást a fazékra, de azért nem szólt semmit. Megette a sonkát, megnyalta a száját, elálmosodott a pehellyel töltött puha párnán. Félálomban morogta:

Le-le-le-le-legyecske.
kéne te, te-tejecske!
Vagy Egerből ebecske?
Csinos egérfejecske?

Arra szállt egy légy, de az nem hajlott a cica szavaira. Nem repült el Egerbe ebecskéért, sem ugyanoda csinos egérfejecskéért. Tejecske után ugyan kutatott a konyhában, de azt sem a cicának, hanem saját magának, viszont saját magának is sikertelenül. A varázsló ugyanis mindenütt nagy tisztaságot tartott, és a tejet hűtőbe helyezte, nehogy megsavanyodjék.
Így csak a légy kedve lett savanyú. Ám ahogy beszállt, úgy el is távozott.
Ő a varázsló házából. A cica is felébredt, ő meg a selyempárnát hagyta ott.
Mindkettő idejében tette ezt. A varázsló hazaérkezett. Ajándékokat hozott a cicának a gyerekektől: kolbászvéget, szalonnabőrkét.
Éjfeketebundás Karmosbenedek viszont nem úgy nézett az ajándékokra, mint egy éhes cica. Mi tudjuk miért, de a varázsló nem tudta.
Hát igen... még a varázslók sem tudnak mindent. Talán jobb is így, mert ha tudnának...