FARMER: hazánkban nem annyira előkelő foglalkozás, mint a folyton-folyvást lövöldöző vadnyugati cowboyé, ámde, ha Hungarian farmer és traktora is van, akkor tüntetően mindent mer, és nem csak farral. Ha éppen nem traktorosan tüntet, akkor mérsékelt műveltséggel, méregdrágán földet művel, vad lövöldözés helyett vadul szidja az időjárást és a kormányt, markát dotációért kitartja, és a mindenkori kormány őt - szavazatára számítón - féligmeddig eltartja, közpénzekből.

BANKVEZÉR: banki bársonyszékben üldögél, minden hájjal megkent főemberkéknek azok számára nevetségesen kedvező hiteleket aláírogat, csinos titkárnő-szeretőjének lediktálja a következő bankbotrány időpontját, ami némileg előbb következik be, mivel felesége bejön és botrányt csinál, de azután az is bekövetkezik, utóbbira viszont tanúként istennek se akar emlékezni. Isten végül ezt nem is firtatja, nem tud mindig Hungaryval foglalkozni!

BÍRÓ: legtöbbször felüli, olykor aluli nyomás hatására ítéleteket hozó szakember, aki nyomásbajaival hiába menne orvoshoz, azokon az Isten se tud segíteni, ezért, hogy széke ne inogjon és recsegjen, a nagy gazembereket szabadlábra-szabadkézre visszahelyezteti, a kis gazembereket pedig egy ideig hűsölteti, végül azonban utóbbiak is visszakerülnek az Istentelenségi Világrendbe, - és forog tovább az ökrök forgatta Kör.

POLITIKUS: ez tulajdonképpen nem foglalkozás, hanem élelmes élősdi élőlényesség, a szokásos metamorfózissal. Képviselőjelöltként pete, képviselőként közbankót-faló és mentelmi jogával harmonikázó hernyó, ha felelősségre akarják vonni, akkor átkozódásba bábozódik /habár bizonyos értelemben előzőleg is báb volt/. Végül, a választások közeledtével, ide száll, oda száll, ez-az zsebébe száll, ide-oda elszínespillangózik a közréten, hadd láthassa a juhnyáj: milyen sokszínű, nemes erkölcsű, tündöklő kedvességű is ő! A juhnyáj erre is, mint mindenre, rábéget.

KÖLTŐ: Hungaryban ez valójában nem foglalkozás, hanem személyeskedés, mert itt csak három ilyet ismernek, ezek: PETŐFI, ARANY és ADY. /Negyedik volt még JÓZSEF ATTILA, de ő, mióta lerobbant külvárosi bérlakásából erőszakkal átköltöztették egy rózsadombi luxusvillába, valamint befogták a száját, valójában már nincs közöttük./ Az iskolai nebulók Petőfit valamelyest ismerik (sőt, a maguk módján, kedvelik, ők írták róla, hogy „Petőfi Sándor/gatyába’ táncol”), Adyt kiröhögik /igaz, csak a tanárok háta mögött!/, Aranyt viszont utálják, mivel TOLDI című hosszú és erőszakkal kötelezővé tett olvasmányirománya nem tud versenyezni az amerókás akciófilmekkel, viszont, Toldi ide, Toldi oda, az olvasónapló leadásának határidejét olykor nem sikerül kitolniuk a bizonytalan végtelenbe. Az iskola befejeztével a tanulók e három költőnek megírják az „Elbocsátó szép üzenet”-et és többé vissza se köszönnek nekik.

TANÁR: Hungaryban meglepően olcsójános-foglalkozás, mivel itt a tan-ár /ha tanárról van szó!/ hihetetlenül alacsony, észrevételéhez nagyító szükségeltetik. Ettől függetlenül a tanár, mivel ragaszkodnia kell az ostoba iskolai tantervhez, különben levágják a ..., tanítást színlel, a tanulók pedig ugyanezt teszik a tanulással, de valójában utóbbiaknak eszük ágában sincsen fejükbe venni a tananyagban levő sok, élettől elrugaszkodott szamárságot. Az első tanárok, - még az ókorban - mint közismert, rabszolgák voltak, és időnként eltűnődöm, hogy nálunk miért maradt el mindmáig a rabszolgafelszabadítás. /Hopp, most hirtelen rájöttem, hogy miért, - hiszen ez HUNGARY!/

A Hatalom /és Világhatalom/ szempontjából a tanárkodás felbecsülhetetlen eredménye, hogy - néhány betegesen grafomániás kivételével - a tanítványok nem tanulnak meg írni, de ami a legfőbb: olvasni se, így jámbor tudatlanságban-együgyüségben viszik tovább a felülről rájuk málházott terheket. /Legalábbis Hungaryban mindenképpen így van!/ Nos, ez tényleg felbecsülhetetlen eredmény, mindössze az okozhatna némi utánagondolási kívánalmat, hogy melyik oldalról felbecsülhetetlen...

ORVOS: az orvosé áldozatokkal járó foglalkozás, amire a betegek figyelmét tapintatosan fel kell hívni, ha esetleg el akarják felejteni. Ettől némileg /de nem teljesen!/ függetlenül orvos az, aki Manci Nénin betegséget diagnosztizál, még mielőtt Manci Néni agnosztizál, amit e néni köteles hódoló tisztelettel tudomásul venni. Ha Manci Néni meggondolatlanul esetleg másik orvost is felkeres, aki az előbbi diagnózist nyilvánosan nem kétli ugyan, ám diplomatikus félszavakkal hatályon kívül helyezi, és más, új diagnózist állapít meg helyette /mert milyen beteg az, akinek egy árva diagnózisa sincsen?!/, akkor Manci Néni - ha okos - most már két diagnózissal járkál haláláig. Ha viszont Manci Néni nem okos...

TERMÉSZETGYÓGYÁSZ: a természetgyógyász természete az, hogy a Természeten élősködik, így például Savanyó Kiss Kökörinda hajadonleányzó elnyávogott nyavalyáit a Természettel gyógyíttatja, viszont a kezelés díját ő zsebeli be. A Természet utóbbi miatt nem mer szólni, mivel, ha szól, az emberrel szemben úgyis ő húzza a rövidebbet, ezt már sokmilliószor tapasztalhatta.

VASMUNKÁS: a vasmunkásság valamikor megbecsült foglalkozás volt, sőt, egy időben az egész ország a Vas és Acél Országa szeretett volna lenni. /Nos, lehet, hogy nem az egész, de az a része, amelyik mégsem, az erősen hallgatott, márpedig, mint a mondás tartja, a hallgatás beleegyezés./ Egyébként ebben a vasacélország-ideában volt némi ráció, hiszen a történelem során e kis ország legjobbjait sokszor vasraverték, és az acél is át-, meg át járta a szíveket, kard formájában. A vasakarat, persze, bizonyos dolgokban mindig hiányzott, amit nehéz szalmaláng-lelkesedéssel pótolni.

Most már, hogy euvasban vagyunk, Hungarian vasmunkásra alig van szükség. Ha lánc kell, importálhatunk az óceánon túlról, kard pedig ne kelljen, mert az EU eunhatja azt a nagy kardoskodást!
Bár a vasiparban csőd jövöget csőd után, azért még áll a mondás: „Addig üsd a vasat, amíg meleg!”. Okos mondás, tegyük azt, - ki tudja, hogy meddig lesz nálunk meleg? /Mármint a vas, mert meleg az van, nyáron még, várhatóan, hőfokokban mérhetően is lesz!/

ÚJSÁGÍRÓ: az újságíróról a nép egyrésze, igaz, jóhiszeműen, azt hiszi, hogy az újságot ír. No igen, de szegénykének akkor is írnia kell, ha semmi érdemleges újság nincsen, ekkor fel kell tupíroznia a nincsújságot, hogy másnapra mégis legyen újság. Ez volna azonban a kisebbik baja. Nagyobbik baja a túl nagy szabadság, ugyanis a sajtó is szabad, az újságíró is szabad, - és a két szabadság nehezen egyeztethető össze. Sőt! Össze sem egyeztethető...

Az újságíró szabad, ezért a laptulajdonos, aki az újságírót fizeti, nem szólhat bele az újságíró munkájába, hogy az mit ír. Beleszólni tényleg nem szólhat, de beleparancsolni viszont beleparancsolhat, mivel az nem beleszólás.
E parancsszóra az újságíró kicsire összehúzza magát, és kéziratát a parancszó szerint meghúzza, valamint a „gazság” szót elől kiegészíti egy „i” betűvel.
A gazság ugyan ettől még gazság marad, de az újságíró is maradhat - a lapnál. Ha nem ezt teszi, akkor a rövidebbet húzza - és választhat írás és sírás között. Van tehát választási szabadsága! Éljen a Nagy Magyar Demokrácia! /Csupán az a kérdés: 1. miben nagy, 2. miért magyar, mikor világban másutt is ez van, és 3. miért demokrácia?/

Ha az újságíró fentieken túltette magát, akkor a többi már gyerekjáték! Mindennapi robotmunkájához elég néhány szó, kifejezés ismerete, például: sorozatgyilkos, megölték, véres, elgázolta, meglopták, kirabolták, felrobbant, bisex, homosex, tranzitsex, meztelen, esztelen, milliárdos, biliárdos, bilin szálldos, popzenész popsi, királynői cicuska, hercegnői pinuska, karakán kurvuska, mit lógat lent Gyuluska?, - no nem akarom felsorolni valamennyit, lehet vagy ötven, ötven nap alatt a legagyalágyultabb is betanulhatja, ha közben lágytojást eszik reggelire! A képanyag legyen /gondolván a sok félanalfabétára!/ irtó színes, irtó borzalmas, irtó érzelmes, irtó..., no, szóval, jóízlést és gondolkodást irtó!

Nem akarom lebecsülni a rendszerváltott sajtóvilág erkölcs- és ízlésromboló, valamint sikeres népbutító hatását. Abból azonban, hogy egyes hamisnapilap- és magazinkiadók kénytelenek hetekig reklámcélból ingyenpéldányokat osztogatni véreslimonádés sajtótermékeikből, továbbá egyes jobbérzésűek ezen ingyenpéldányokat rögvest és térítésmentesen a bámészkodóan szájtáti kukáknak továbbajándékozzák, mégis azt kellene gondolnom: vannak még jóérzésű emberek e hazában és a népbutítás e lapkiadóknak még nem hoz anyagi sikert. Azt kellene gondolnom, de mást gondolok: a Hatalom /Világhatalom/ e sajtótermékek szerinti népet szeretne és ezért fenn fogja tartani az ennek megfelelő újságírásbirodalmat, - kerül, amibe kerül! Végülis - ha utánagondolunk - valójában nem ő fizeti, így nem is fizethet rá... Ki is fizeti? No, gondolkozzunk csak!

SZÉNBÁNYÁSZ: szénbányász az, aki szenet bányászott.Így, múltidőben. Időközben rájöttek, hogy a föld méhének e kincse, a szén - még ha olyan szép fényesfekete is, mint a szerecsengyerek vaksötétben, az amúgyis sötét Afrikában - valójában nemzeti sorscsapás, mivel kibányászása, felszínre hozatala sokba kerül. A szénbányászból így lett ménbányász, aki idő előtt nyugdíjba vagy átképzésre mén. Magyarán nyomorba mén, persze, azért Hungarian, hová máshová mehetne?!

Én már gyermekkoromban sem akartam szénbányász lenni, mivel félek a föld alatti lidércektől, és a híradóban mosolygó szenes arcú bányászok sem csináltak nekem ehhez kedvet, mert én valahányszor így néztem ki, radikális nézetekkel bíró anyám mindig kíméletlenül megmosdatott. A bányászok sisakja, az arra felszerelt lámpával viszont tetszett, de sejtettem, hogy azt nem adják bányászás nélkül.

TENGERÉSZ: országunknak egy időben három tenger mosta partját, de ma már eggyel is megelégednénk. A magyar tengerész jódarabig ritka volt, mint a fehér holló, ám fehér egyenruhájában jobban nézett ki a legfehérebb hollónál is. Habár a nagyzási mánia óceánnal is vetekedhetne e kis országban, de tengerünk nincs, ezért kapta a Balaton a „magyar tenger” kinevezést. Gondolom, hamarosan lesz Tengerhivatal is, tengeri kormánybiztossal, szépségversenyt nyert tengerszemű titkárnőkkel, tengernyi dolgot színlelő tengertisztviselőkkel, tenger tűnődéssel, tengerkutatókkal. Egyik oldalon megy a létszámleépítés, másik oldalon a létszámfelépítés, mindegyiknek közös forrása azonban a szellemi leépülés. Hja, ez Hungaryban megszokott dolog!

Ámde azért vannak itt eszes emberek is, sőt olyanok is, akikben tenger ész! Ezek, ha fiatalabbak, elmennek eszüket árusítani tenger-, sőt, óceántúlra, Amerókába, tizenkétszeres fizetésért, mint mostoha édesszülőhazájukban, sikerrel. Az idősebbek viszont már nem kapósak ott sem, azok tengődőn tűnődhetnek idehaza nyomorúságos nyugdíjukon. Tengernyi eszük nem csupán felesleges az új, meg mégújabb Nemzetvezetés számára, hanem egyenesen veszélyes, de erre is van gyógyszer: fel kell emelni a gyógyszerek árát mindenáron, mielőbb lássa e veszélyes észeket csónakjában Khárón! Fel is emelik.