Beteg város (reggelek és éjjelek)

A reggel esőcseppekben szalad tova,
mi keserű szájízzel ízleljük,
hogy milyen is ez a mai nap születése…
Ébredés, ébredés…
Egy újabb ébredés… ébredés a kibaszott jelenbe,
a jövő és a múlt kevert álmaiból.

Borongós hideg reggel kezdete,
ébredés a nem létező napsugárra,
morajló vagonok amottan,
hűen hirdetik az ember alkotta vaskos tömegeket,
rozsdásak, fémesek… a TIÉTEK!! VIGYÉTEK!!!
Mögöttük az újszázad évezredes bűnei vonaglanak,
s én könnyben csillogó szemmel figyelem a suhogó, szeletelő képeket.

Mikor kilépek az a lakásból, már tudom, soha nem térek vissza,
Már semmi sem tarthat vissza!!!

Minden hazug és gyilkos,
mindenkit beborít a gyűlölet és a közöny,
csontodig hatol a fájdalom.
Az utcákon emberek halnak éhen,
a kormányok a békéről papolnak,
de nézd a valóságot!
Csontos fáradt keserű kezed,
reménykedj egy jobb és szebb világban,
ahol gátlások állják útját a korrupciónak,
ahol az ember még egyén és érték...

A média degenerált álmokkal áraszt el,
dekadens bölcsője táplálja hiú reményeinket,
fájdalmas anyatej ő, de poshadt-rothadó,
csapda, minden szava hazug, butító.

Ó, boldog öntudatlanság, tested még parányi és
máris halott. Hatvanezer milliárd sejt van az
újszülött emberi testben, de mind elhal...

Elszorítom kezem, és beadom a mára és holnapra szánt anyagom,
adagolom amíg adagolhatom, ha kell eladom otthonom.
Túladagolás, mondják, majd oktondi orvosok,
de csak azzá válok, ami ez a reggel,
Csak azzá váltam, ami a városnak már nem kell.
Egy beteg város, beteg szülöttje, nevemet a csatornanyíláson keresztül mossa el a holnap reggeli eső örökre…