Az 1956 október 23-ával kezdődő eseményekben, persze, csak felerősödtek azok az álmok, amelyek már előzőleg is léteztek. Nem egyetlen álomról van szó, hanem sokról, köztük naiv, de becsületes, szép álomról is, még inkább azonban egyáltalán nem szép rókaálmokról és farkasálmokról. Utóbbin nem kell csodálkoznunk, mivel a világháborúk közötti és a második világháború alatti magyar társadalom fent (az "úri osztályok" szintjén) egyáltalán nem volt erkölcsileg szép (ez a rengeteg dokumentum tanúsága alapján letagadhatatlan, de azért ma is vidáman letagadják, mert az érdek semmiféle hazugságtól nem riad vissza), lent pedig - oly sokak huszadik századbeli erőlködése ellenére - a nehéz körülmények között éldegélő vagy csak tengődő tömegek tudatlansága és (részben menthető) gyávasága elképesztően nagy volt.
Ez a rövid időszak (1956 október 23-a és november 4-e között) nem volt sem "forradalom" (nem volt célja egy gyökeresen haladóbb, közösség-centrikus változás, hanem éppen ellenkezőleg), hasonlóképpen "népfelkelés" sem volt(résztvevőiknek gondos számbavétele, elemzése ezt világosan kimutatná, no meg a néphadsereg sem volt hajlandó - néhány alakulatát kivéve - harcolni érte). Minden címkézés leegyszerűsítése ugyan a bonyolultnak, én mégis ott hagynám rajta azt a címkét, amelyet 1956 november 4-e után nyert el: ellenforradalom. (Jobb nevükön nevezni a dolgokat, mint ahogy Horthy Miklós sem nevezte emigrációban írt könyvében különítményeinek fellépését forradalomnak, hanem - helyesen - ellenforradalomnak.) Azt a négy okot, amelyek az 1956-os októberi eseményekhez vezettek, később a napilapok ismertették, ezek az okok ma is világosak és elfogadhatóak.
(Hozzáteszem: az 1989-es európai "rendszerváltozások" sem a "Népek Tavaszának" termékei.)
A szép álom azonban - ha naiv volt is - mégis szép volt: felszámolni a Rákosi-korszak bűneit és hibáit, és megteremteni egy olyan értelmesen demokratikus társadalmat, amelyben egy megújított kommunista párt képes összefogni a nemzet többségét becsületesen hazafias (és ugyanakkor az internacionalizmussal ellentétben nem álló, sőt, egyeztetett) célok érdekében. Nem véletlen, hogy az 1956 október 23-i tüntetés kezdetén még a "szép álom" híveinek (párttagok és a szocializmust kívánó pártonkívüliek) hangja volt a legerősebb, de a hangulat gyorsan változott. Más álmok vették át a ténykedés terepét, és ez nem különös, hiszen sok ellensége volt a "fordulat éve" után megvalósult társadalmi rendnek, ők elsősorban nem Rákosiék bűnei és hibái miatt voltak a rendszer ellenségei, hanem azért, mert a második világháború utáni államosítás során elvették tőlük a gyárat, földbirtokot, vagyonukat, ami lehetővé tette számukra mások kizsákmányolását, vagy 1945 után kiestek a Horthy-korszakban betöltött zsíros hivatali állásukból, csendőraltisztek, csendőrtisztek, katonatisztek voltak a "régi hadseregben", nosztalgiával gondoltak az egykori mundér adta előnyökre, hatalomra, - és így tovább. Voltak olyanok, akik éppen a "népi demokratikus rendnek" köszönhették felemelkedésüket, de biztosítani akarták egy rendszerváltozás esetére megszerzett pozíciójukat.
No és ott voltak utóbbiak "ágyútöltelékének" azok, akiknek ugyan nem volt a világháborús múltból lényeges visszasírni valója, de az új társadalmi rend mégsem becsülte meg őket annyira, mint ők ezt jogosnak tartották, vagy egyszerűen csak forrófejűségből, tudatlanságból, tapasztalatlanságból, felelőtlen dicsőségvágyból készek voltak átvenni szinte bármilyen "radikális" jelszót. Ne áltassuk magunkat: a nem gondolkozó, megvadított tömeg félelmetes! (Ebből icipici leckét az elmúlt években már a mai kapitalista rendszer, a "piacdemokrácia" is kapott a "tévé-székház ostroma" alkalmával.)
A "nem szép álmok" is érthetőek voltak ugyan, de erkölcsileg - általában - nem voltak méltányosak. Visszaadni a gyárakat, földeket, a hatalmi pozíciókat azoknak, akik a a két világháború között és a világháború alatt annyi halált, szenvedést okoztak ebben az országban? Ha egyszer a Horthy-korszak bűneit,gaztetteit, az "úri osztályok" magatartását ismét érzékelhetővé tennénk a fiatalok és középkorúak számára, jobban megértenének sok mindent, de, persze, ezt a kapitalista társadalom (a jelen társadalom) vezetése nem fogja megtenni, mert nem a társadalom arculatát, jelenségeit megérteni tudó tömegre van szüksége, hanem elbutított, manipulált ágyútöltelékre (és még jó, ha csak a szavazógépek ágyútöltelékére, de félő, hogy ilyen ágyútölteléket másra is felhasznál majd).
Az "1956-os októberi eseményeket" nem szabad elszakítanunk sem a hazai (és nemzetközi) előtörténetektől, sem az utánuk következő időszaktól. Igen, az utána következő időszaktól sem! A Kádár-korszak hibái ugyan nagyon jelentősek voltak, de még így is világos: a Rákosi-korszak sok hibáját sikerült felszámolni. A korszak "bűnei" pedig a két világháború közötti társadalom jellegzetességeivel összevetve és annak tükrében is vizsgálandó: mit követelt ezen az oldalon is a két világrendszer gigászi gazdasági (és természetesen az élet minden más területére is kiterjedő) küzdelme? A Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok a Kádár-korszak társadalmi rendszerét védték, - de miért kell pocskondiázással körülönteni ezt a tényt, amikor a NATO (még ha nem is állomásoztat pillanatnyilag csapatokat Magyarországon) ugyancsak védi a piacdemokráciás kapitalizmust? Miért elítélendő a Kádár-korszak ügynöke, amikor teljesen nyilvánvaló: minden ország tele volt és van hazai és külföldi ügynökökkel? No és folytathatnánk az ilyesféle "költői kérdések" feltevését...

A most annyira ünnepelt "1956" semleges Magyarországot követelt, nyilván voltak olyan tudatlanok, akik ezt jóhiszeműen tették, csupán szajkózták ezt a lehetetlenséget, - de minek ez a mostani féllábon ugrálás az örömtől: Magyarország talán most semleges és független ország? Aki kicsit is gondolkodik, nem állíthat ilyen szamárságot! A nemzetközi tőke talán nem szabja meg (igaz, nagyobb rutinnal és jobban a kulisszák mögé rejtetten) az ország kül- és belpolitikájának ugyancsak szűkre szabott mozgásterét?
Jellemzően ostoba (de bizonyos fokig hatásos) jelszó volt "1956"-ban az "Aki magyar, velünk tart!" Többek között ezzel a jelszóval jónéhány tapasztalatlan és tudatlan fiatalt vettek rá a fegyveres harcra, uszítottak a szovjet tankokra. Ezek az uszítók megfontolt aljassággal (vagy olykor bűnös felelőtlenséggel) viselkedtek, legalább erkölcsi elítélésük a mai társadalomnak, a mai Magyarországnak is kötelessége volna. Hasonlóképpen kötelessége volna többet foglalkozni azokkal a lincselésekkel, amelyeket az utcákon, tereken összegyűlt (és csőcselékké változott) csoportosulások követtek el. Ezek nem tagadhatóak ugyan le, de a primitív és giccses október 23-i "hivatalos ünnepségek" szemérmesen hallgatnak ezekről, vagy éppen csak megemlítik valahol, úgy mellékesen.
A mai "hivatalos Magyarország", persze, már teljesen belelovalta magát abba: "1956" nagyszerű tett volt és hazafias ünneplésre méltó. Nyilván nem fog törődni a jövőben sem ellenkező véleménnyel. Nem is ezért írom ezeket a sorokat.
Nos csupán főleg önmagamnak írom, annak igazolásául, hogy nem kívánok részt venni abban a hazugságáradatban, amelyben ma oly sokan részt vesznek.
Nem az a megdöbbentő számomra, hogy egy rendszerváltozásnál tömegesen pártolnak át érdekeiket kereső kaméleon-emberek a másik oldalhoz. Nem! Ez megszokott dolog a világban is, Magyarországon is. A meglepő az, hogy - legalábbis a felszínen - nem akadt és nem akad egyetlen olyan személy sem (az értelmiség soraiból sem!), aki nyugodtan, becsületesen, tisztességes elemzéssel a teljes igazságot keresné. Nem akadt olyan, aki kimondta volna: az 1989 utáni parlamenti "baloldali" párt szellemiségében nem az MSZMP (a hivatalosan kommunista pártnak nevezett nagy gyűjtőpárt) utódja.
Ez a párt eltűrte (vagy némi enyhe látszat-ellentmondás közepette eltűrte), hogy egy meglehetősen ostoba és a becsületes gondolkodásra igen szégyenteljes
" bolsevikozás" keretében igazságtalanul vérig sértsék azt a több százezer volt régi pártagot, aki egyetlen pártba sem lépett be 1989 után. Tőlük kellene bocsánatot kérnie a parlamenti pártoknak! (Ezt csak tréfás-komolyan írom ide, hiszen ilyesmire nyilván nem számít az ország legnaivabb embere sem.)
Az 1956-os ellenforradalom leverése természetesen szükségszerű volt, - és erkölcsileg jogos: az adott társadalmi rendnek meg kellett védenie önmagát.(Az 1989-es rendszerváltás után kialakult államrend talán nem védené meg önmagát, ha kell, akkor fegyveres erővel, ha kell külföldi beavatkozással?)

Versben azonban nehéz hazudni, mert a vers - szerzője akarata ellenére - leleplezi a hazugot. Nem is nagyon tudunk olyan verset említeni, amelyik őszintének hatóan és elfogadható irodalmi szinten dicsőíti 1956-ot. Irodalmi színvonalát tekintve talán egyedül Márai Sándor Mennyből az angyal c. verse sorolható ide, az emigrációban élő, valóban igen tehetséges író, úgy tűnik, őszintén érezte azt, amit leírt (a vers tartalmával ugyan én nem értek egyet, elismerésem csak az írás színvonalának szól). Az Irodalmi Újságban akkortájt megjelent Tamási Lajos-vers (Piros a vér a pesti utcán) reklámízűen szónokias, és inkább csak azokhoz a vers-förmedvényekhez képest elfogadható irodalmilag, amelyek akkor és utána az "1956-os témakörben" is elburjánoztak. (Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című, magas színvonalú versét nem sorolom ide, valójában nem az 1956-os eseményekről, hanem a zsarnokságról szól, így sokféle módon, sokféle alkalomra hasznosítható.)

A kapitalizmus mostani gazdasági világválságán nem kell ámuldozni: erről már a XX. század második felében sok szó esett Magyarországon. A válság - remélhetően előbb, mint utóbb - elmúlik, hazánkban is áldatlan állapotokat teremtett. A gazdasági válság súlyosbítja az erkölcsi válságot, de utóbbi megmarad majd akkor is, ha a gazdasági válság elmúlik. Egyébként természetesen ez az erkölcsi válság sem Magyarország sajátsossága, hanem a kapitalista országokban valamilyen szinten folyamatosan megtalálható (gondoljunk például Olaszországra, vagy az utóbbi időből az angliai eseményekre). A kirobbanó botrányok félelmetes erkölcsi mélységre utalnak, de az erkölcsi zuhanásnak számos egyéb jele is van (ezekkel a média sokszor foglalkozik, eredménytelenül). A "piacdemokráciás hivatalok, hatalmi szervek" sokszor annyira semmibe veszik a civil szervezetek, magánemberek jószándékú, közérdekű javaslatait is, hogy még válaszolni sem méltóztatnak (csupán példaként említem meg, hogy egy, a szlovák nyelvtörvénnyel kapcsolatos javaslatot tartalmazó, 2009 augusztus 23-án ajánlottan elküldött magánlevélre a magyar külügyminisztériumtól mind a mai napig nem érkezett semmi visszajelzés, de hasonlóképpen a magyarországi szlovák nagykövetségtől sem).

No és én is úgy gondolom, hogy a súlyos etnikai probléma: a cigányság (roma népesség) problémája még sokáig ott marad az ország nyakán. A hajléktalanok problémája is. A cigányságnál némi előrelépés várható, remélhető ugyan, de kétséges, hogy ennek tényleges jelentősége, hatóköre mekkora lesz, hiszen a probléma teljes megoldása messze meghaladja az ország jelenlegi gazdasági és szellemi lehetőségeit.

(2009)

Néhány kapcsolódó írásom, amelyik (nevemmel együtt) megtalálható az interneten:

1. Magyarország erkölcsi problémái (The moral problems of Hungary)
2. Haza és hazugság
3. Hungarian romák (The Hungarian Gipsies)
4. A Holocaust Nagy Tagadója (szatíra)
5. Levél a mából gróf Károlyi Mihályhoz (vers)
6. Egy évszázad álma (vers, Kis LANT, 2008. 4. sz.)
7. Október álma (vers, KALÁKA, 2007. októberi szám)
8. Csőcselék (vers, KALÁKA, 2009. januári szám)
9. Októberi ég (vers, KALÁKA, 2009. októberi szám)