Kitéptél önmagadból… érzéketlen vagyok!

Kitéptél önmagadból,
Hogy te végre szabadon lélegezz,
Ne legyek benned feszítő tüske,
Ne feszüljek drótként bőrödre,
Szegeimet önmagamba verjem, ha merem…

Ne legyek penész rágta tapéta,
Bérház düledező gondnoka.
Ne legyek rozsda marta felpattogott festék paletta,
Szélvédőn tova mosódó zuhogó esőcsepp mentora.
Az érzéketlenség oly mostoha, oly mostoha…

....

Érzéketlen vagyok, mint a fák, mint a kövek,
és hallgatok, mint a fa, amit faragnak,
mint a kő, amit vésnek.
Érzéketlen vagyok, mint a hígító marta rideg éjszaka,
mint a merengő fény, amely már soha sem tér haza...
Arcom remegő suttogó ujjaimba temetem,
testemet a rothadó ezerarcú vágy öleli át,
könnyeim belül folynak, meggörnyesztenek,
a keserűség minden sejtemen áthatol,
elgondolkodtat és közben mar, mar... szétmar.

Érzéketlen vagyok, mint a fekete-gerincű fogsor a testben,
érzéketlen vagyok, akár a test a földben mélyen,
karomban tartom még a tündöklő habos kék eget,
a szeretet fertőzte szétfolyó arcokat, apró emlékeket,
amik eddig éltettek,
vállaimon még a világ tékozló temető-fája,
a téboly jelenébe szúrt kitines szégyen.

Karomban tartom még a meggörnyedő világ
tüdejének vöröslő eres bordáit,
az üszkös vonaglás lepte-süllyedő napot,
az éjszakát rideg fénybe torzulva süppedő holdat,
a zajokba burjánzó névtelen elmúlást...

A penge fagyos görcsben tépi fel az ereimet... vérzek... vérzek...
elvérzek... mégis semmit sem érzek,
érzéketlen vagyok!

Érzéketlen vagyok, mint a test,
mint a dagadó erek,
és lüktetek, mint a test, amit sokkolnak,
mint az erek, amiket néznek.
Mások sírnak... én mosolygok,
mások kiásnak... én eltemetek,
mások élnek... én meghalok,
ti éreztek... én érzéketlen vagyok!

......

Fikció:

(A). Fájó fog az ínyből (lüktetésből, vérpezsgésből -> nyűg vagyok neked)
(B). Szerelem... szívből való megértést remélő lélek (elhagytál -> nyűg vagyok neked)
(C). Anyaméh melegéből kikaparva, elvetéltél, elvesztettél, eltemettél (Abortusz -> nyűg voltam neked)
(D). Anyaméh biztonságából kiszakadva megszültél. Nyűg vagyok neked???

........

Valami voltam NEKED, s benned,
egy alak a képen… fotó, mely a szívedhez szólt egykoron,
Ma összetépve búsul az asztalon.
S te közben folyamat becsméreled önmagad,
Magadból téped ki önmagad,
Csak hogy elérhessed egykori önmagad.
Önmagad bántod ezzel, csak most jó legyen,
Önmagad arcát kaparod, csak már ne legyen…