Vagyok aki vagyok, így hozta az élet,
Belülről pusztulok, majd újra csak élek.
Egyszerű emberként nézek a világra,
S gondolok félőn, minden hibámra.

Tömérdek gonddal áldott meg az úr,
Felhőt sző belőle, s az ég is beborul.
A hirtelen problémák villámokat szórnak,
Szívvel és lélekkel, egyszerre dacolnak.

A remények kábító mámora éltet,
Várakozva arra, ki egyszer megértett.
Örömökkel dúsítva, mik emlékek csupán,
Álmokat kergetve, ábrándok nyomán.

Én is ember vagyok, hiszek és remélek,
Életem percei, aprócska regények.
Egy csepp a tengerben, minden bánatom,
Megoldást minderre, magamtól várhatom.