Káosz van a figyelő szemében.
De ő is csak katona mint én, vagy te.
Szürke a zavar mint a sápadt lámpa fény,
Ami az olaj folyón folyik végig, felém.

Egyszer még régen, a régi szép időkben
Könnyű volt fehér szárnyakkal átszállni a sötét égen.
De ma már minden más.
Minden más, mert mindig is mások voltunk egymásnak.
Fekete és fehér,
A fájdalom a penge élén, ami jeges szikrákat vet sikoltva elém.

De égj csak, te füstölgő méreg!
S mikor az ember a végét érzi végleg,
Rettegj tőlem világ, mert visszatérek!