Hol volt, hol nem volt, valahol az afrikai erdős tájon volt egy icipici majmocska.
Ám van úgy, hogy a majom mini, a pimaszsága pedig maxi!
Ezt a kis majmocskát úgy hívták, hogy Mikmakmukpikpakpuk. Ha ezt a nevet túl hosszúnak találjátok, hát nevezzük őt egyszerűen Muknak.
No tényleg szemtelen egy majmocska volt ez a Muk-majommuki!
A zsiráf a leveleket legelte a fakoronáról, hát ki fut fel hirtelen a nyakán a fára, mint valami létrán?
Ez a rossz magaviseletűmajmocska! A zsiráf megkérdezte tőle, hogy miért az ő nyakát használja mászókának.
Muk szamárfület mutatott a fáról, és így verselt válaszul:

A zsiráfnyak hosszú nagyon,
azon mászkálhat a majom!

No ez egy eset. Ám hamarosan a másik is megesett. Kis tavacska közepén két viziló dugta ki fejét a vízből. Beszélgettek. Muk meg ugrott, s egyik lába az egyik vizilókobakon, a másik a másikén, azzal a kis majmocska máris ott a túlparton.
Rábődült mérgesen a két viziló, de a majmocska szamárfület mutatott és így verselt:

A nagytestű viziló
a majomnak mire jó?
Semmire?! Ezt el ne hidd!
Tavon át a teste híd.

Méltatlankodtak a vizilovak, arcátlan kis majmocskának nevezték Mukot. Joggal!
No ez két eset. Hamarosan jött a harmadik is, mert csendesvizű pataknál hosszúlábú, hosszúcsőrű gólya felé kúszott Muk. Hirtelen megragadta a gólya két lábát.
A meglepett gólyan riadtan felszállt, de két lábát erősen fogta a majmocska és vidáman kiáltozta:
- Sárkányrepülőzök! Sárkányrepülőzök!
Látott ilyet már látott nemegyszer. Túristák szoktak felszállni kissé távolabb, a hegy tetejéről, de azok, persze, nem gólya által, hanem saját színes szárnyú sárkányrepülőjükön.
A gólya békára akart vadászni, nem pedig kényszerből majmocskát vinni légi kirándulásra. Először a majmocska egyik fülét csípte meg, azután a másikat, majd pedig a kis majom nóziját. Visított a majmocska, elengedte a gólya két lábát és esett, miközben ijedten lesett.
Vékony nádszálakon nyugvó száraz leveleken ért földet először, de most jött az igazi meglepetés, mert ezek a levelek és nádszálak egy mély verem tetejét fedték be, álcázták. Csapda volt az! Beszakadt a tető és a majmocska másodszor is földet ért, most már igazából: a gödör alján.
Onnan kimászni nem tudott, de ki tudott visítani. Visított is! Sőt! Kétségbeesetten üvöltözött segítségért.
Odaballagott a zsiráf, majd a közeli tavacskából a két viziló, sőt, még a gólya is odaröppent.
A zsiráf így szólt a verem mélyén keserves képpel panaszkodó majmocskának:

Veremben hűsölsz, kis majom?
Ez bölcs dolog nagyon-nagyon.
Nagy melegben ilyen verem
majomnak királyi terem!

Az egyik viziló szelíden kérdezte a kis bajbajutotttól:
- Majmocska, van szemed?!
- Van! - sírta fel a kis majom.
- Akkor miért szoktál olyan szemtelenül viselkedni?! - tudakolta a viziló.
Fogadkozott erősen a majmocska, hogy megjavul. Tiszteli majd a többi állatot, csak most az egyszer segítsenek rajta!
A zsiráf, a két viziló és a gólya megszánta őt. A lenyújtott hosszú zsiráfnyakon a gólya lesétált a verembe, hosszú csőrével megragadta a majmocska szőrbundáját és felhúzta a zsiráf két szarva közé. A zsiráf pedig felemelte a nyakát és hopp! - máris szabad volt a majmocska. Megszabadult a veremtől, de ezt követően attól a rossz szokásától is, hogy lenézzen, kihasználjon, csúfoljon másokat. Olyan rendes, segítőkész kis majmocskává vált, hogy mindenki megszerette.