Feltöltve: 2009-09-29 16:55:38
Megtekintve: 6052
Nyereg nélkül
Néha álmomban, őszi éjszakán
Csatlakozik hozzám a szívem.
Nagy lófejét a vállamhoz nyomja,
És így megyünk együtt, szelíden.
Bús lószemében látom önmagam,
A régvolt gyermeket, ki sírva
Elsárgult nyarak rétjein rohan,
Fogát és ökleit szorítja.
Sarkantyúm és ostorom nyomában
Felgyűltek bűneim, az évek.
Két patás állat kíséri egymást,
Bőrük összeér, nem beszélnek.
Csatlakozik hozzám a szívem.
Nagy lófejét a vállamhoz nyomja,
És így megyünk együtt, szelíden.
Bús lószemében látom önmagam,
A régvolt gyermeket, ki sírva
Elsárgult nyarak rétjein rohan,
Fogát és ökleit szorítja.
Sarkantyúm és ostorom nyomában
Felgyűltek bűneim, az évek.
Két patás állat kíséri egymást,
Bőrük összeér, nem beszélnek.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2009-09-30 10:06:34
Nekem bizony tetszik! Mert tetszenie kell, hiszen jó. Két lélek pontos karcolata, a lóé, és az emberé. Mégha ez a ló "csak" önmagad is vagy. Ez a vers egy apró bravúr. De nem bravúroskodás. Valódi pici kincs.
Gratulálok.
Üdv: Hajcihő
2009-09-30 07:15:03
Érdekes, kifejező, erőteljes képek, jól felépített vers. Tetszett.
2009-09-29 18:29:05
Laci, ez gyönyörű! Minden új versednél azt hiszem, hogy már nem lehet szebbet írni, de mégis lehet! Neked sikerül!