Volt egyszer egy takaros házikó. Egykéményes, kétablakos, piroscserepes, olyan amiért nem egy szív repes. Abban lakott egy vállas, szakállas, parázslószemű varázsló. Volt a háznál egy ugatós kutya, egy hízelgős macska, a ház körül meg a kamrába kívánkozó tizenkét furfangos, agyafúrt, cicaészen túljáró eszű egér.
Elutazott a vállas, szakállas, parázslószemű varázsló Afrikába. Meghagyta az ugatós kutyának: őrizze a házat. Lelkére kötötte a hízelgős macskának: ne engedje az egereket az éléskamra közelébe. Ő mindjárt jön vissza, csak játszik egy kis pirospacsit a feketebőrű emberekkel.
Az ugatós kutya őrizte a házat. Nem is tudott bemenni a házba a zárt ajtón át senki, de egy ördög a kéményen keresztül mégiscsak. Hű a kutyabutyafáját!
A hízelgős macska tágranyílt szemekkel látta a kertből: a tizenkét furfangos egér belekapaszkodik az ördög bojtos farkába és eltűnik a pokolfiával együtt a kéményen át. Hű a cicafickósát!
A kutya keményen ugatott, a macska lelkiismeretesen nyávogott, de hiába. Az ördög az egerekkel egykettő bent volt a házban.
No most ki segithet?
Arra jött a vállas, szakállas, parázslószemű varázsló sistergőszavú ismerőse: Fajankó Jankó. A kutya elmondta neki , hogy a házikóval ördöngős dolog történt: egeres lett, ördögös lett! A varázsló meg Afrikában...
Fajankó Jankó fejet vakart, lehúzta a csizmát a jobblábáról, aztán meg a ballábát csizmátlanította, de csak nagysokára jutott eszébe valami bűvös versikeféle. Végül mégis kinyögte:

Siess, fire-fura ház,
Afrikába! Ott tanyázz!
Két lábon és gyors lábon
fuss már! Egy, kettő, három!

Lába nőtt a háznak, méghozzá kettő. Szaladt már sebesen, piroscserepesen, ördögösen-egeresen. Hová? Hát Afrikába! No Afrikában éppenséggel a kalandok földjére érkezett. Egy krokodilus mindkét lábát megharapta,, tizenkét csintalan kismajom pedig bemászott a kéményén át a belsejébe és ott rendetlenkedett, még az ördögre sem hallgattak! Szerencsére utánuktrombitált a kéményen át a nagyfülű elefántok ráncosormányú öregapja. Erre már megijedt a tizenkét, még az ördögtől se félő majom, gyorsan kimásztak a kéményen. Mindegyikük farkába egy-egy agyafúrt egér kapaszkodott, így lett a ház újra majomtalan, egértelen. Ám az ördög még ott uraskodott a házban. No az nem volt ijedős, még akkor sem szállt inába a bátorsága, amikor az oroszlánkirály nézett vele farkasszemet az ablakon át! Csúnyán nézett pedig rá az oroszlán kívülről, de az ördög se szebben vissza belülről. Arra ment egy viziló is, de az csak a száját tartotta, majd elballagott a tóhoz.
Az oroszlán sem ijedt meg az ördögtől, de nem volt éhes és hamarosan elunta a pokolfajzat rút képét bámulni. Továbbsétált.
Ám ki lovagolt elő hirtelen kopasznyakú strucc hátán a fénysugaras távolból? Maga a házikó gazdája, a vállas, szakállas, parázslószemű varázsló!
Meglepetten nézte a házát: hát ez meg hogy került ide?!
Meglátta bent az ördögöt az ablakon keresztül. Ráparancsolt:

Ördög! Dörgős, szarvas, patás!
A házamból uccu! - futás!
Nem tiéd e szépcserepes!
Magadnak más tanyát keress!

Az ördög mély hangon visszamorgott:
- Nem! Nöm! Nüm!
Látta a varázsló, hogy itt nem elég a szó. Vette a kalapját, belevezényelt egy sereg termeszhangyát, majd pedig mind belerázta a házikó kéményén át az ördög szőrbundájába. No ezek az óriási hangyák úgy megcsiklandozták-megcsipkedték az ördögöt, hogy az tüstént elkívánkozott a házikóból hazájába, a pokolba. Ki is mászott, el is futott, úgy ahogy volt: bosszúsan, hangyásan.
A varázsló pedig bement a házikójába és elmormolta a bűvös versikét:

Repülj, fire-fura ház ,
s ahol voltál, ott tanyázz!
Két szárnyon és gyors szárnyon
szállj már! Egy, kettő, három!

El is repült a házikó a varázslóval haza. A tizenkét furfangos egér viszont ottmaradt Afrikában. Vajjon mit csinálhatnak ott, a feketebőrű emberek, félelmetes nagymacskák, hosszúnyakú zsiráfok és trombitás elefántok titokzatos földjén?