Réges-régen, amikor a Földet még igen sok helyen vége-hossza nincsen erdőségek borították, egy fejedelem szarvasűzés közben elszakadt kíséretétől, eltévedt, ráadásul lova megbotlott, előrebukott. Hűséges négylábú társa lábát törte, de a fejedelemnek, szerencsére, egy-két kisebb horzsoláson kívül más baja nem esett.
Napokig próbált eljutni emberlakta helyre, tarisznyája közben igencsak lesoványodott.Végül magas hegyhez érkezett, annak oldalában barlang szája sötétlett. Medve lakta-e vagy hegyi oroszlán? Nos, mint kiderült, egyik sem, hanem egy bölcsességéről messze földön híres öregember, aki élete vége felé ide költözött a vadonba. Még a fejedelem is hallott erről valamit félfüllel. Most ráparancsolt:
- No öreg, ha már itt vagyok, legyen belőle valami hasznom is! Áruld el: van-e ezen a vidéken arany vagy valami más, aranyat érő kibányászható-megszerezhető kincs?!
- Minden földön található valami, ami kincset ér! - simogatta hosszú fehér szakállát a bölcs. Ám aranyról, ezüstről, drágakövekről ezen a tájon nem tudok. Kincset ér viszont itt, legalábbis számomra, ez az elgondolkoztató csend, a csodálatos madárének, az is, amikor a fény átvilágítja a zöld leveleket és ezüst tűként át-átfut a kifeszülő pókhálókon...
- Lárifári! - torkollta le őt türelmetlenül a fejedelem. Úgy hallottam: te nagyon okos vagy. Taníts meg valamire aminek, ha visszatértem palotámba, jó hasznát veszem majd!
- Rendben! - válaszolta a bölcs.
Ebéd után, amely ehető gyökerekből, madártojásokból és tiszta forrásvízből állt, a bölcs ásót vett elő, és terebélyes koronájú fa alá vezette az uralkodót.
- Itt ásson felséged! - mondta neki.
A fejedelem méltatlankodott, eddig még sohasem kellett ásót fogni a kezébe. Ám arra gondolt: hátha valami különös kincset hozat vele napvilágra ez a furcsa öregember. Ásott-ásott, gödör keletkezett, mélyült, egy idő után annyira, hogy a fejedelem már nem is tudott kimászni belőle. Felkiáltott a bölcsnek:
- Már azt sem tudom, hogy fejedelem vagyok-e vagy sem, mert úgy kilóg a nyelvem a fáradtságtól, mint a kutyának! Hol van a kincs?! Még mindig ásnom kell? Meguntam! Nyújsd le a kezed vagy azt a hosszú botod, és húzz ki innen!
A bölcs elmosolyodott:
- Én most magára hagyom felséged! Remélem, hamarosan rátalál arra a hasznos dologra, amit kért. A kiásott verem megtanítja rá!
Ezzel a bölcs fogta magát és eltűnt. Vagy csak úgy tűnt mintha eltűnt volna?
A fejedelem először elvesztette a fejét. Nem éppen dícsérő szavakkal illette az öreget. Később kissé magához tért, gondolkozni kezdett. Egyik zsebében aranyszálakkal átszőtt fonalat talált. Megpróbált hurkot vetni a gödör feletti fa egyik ágára és behúzni a gödörbe. Ez hozzásegítette volna a szabaduláshoz, de a fonál, sajnos, nem volt elég hosszú. Ekkor megpróbált az ásóval lépcsőt vájni a gödör meredek falába, de nagyon omlott a föld. Megint csak leült a verem mélyén, gondolkodott.
A verem szélén nagyhirtelen felbukkant egy majomfej. Majom is tartozott hozzá, szőrös és kíváncsi. A fejedelem feléje nyújtotta az ásót, hátha megfogja a majom és felhúzza őt. A majom azonban megijedt az ásótól, viszakozott.
Kis idő múlva azonban megint ott volt a kíváncsi és szőrös teremtés. Villás faágat hozott magával. Lenyújtotta, mutogatta: lám, neki is van olyan nyelese, mint az ásó, sőt, annál különb!
A fejedelem megragadta az ágat. A méltatlankodó majom teljes erőből húzta, a fejedelemmel együtt. Nem akarta odaadni jogos tulajdonát. Nagyot rántott az ágon, - és a fejedelem kirepült a gödörből. A majom viszont megtántorodott és beleesett.
- No én nem hagylak ott a bajban, szőrmuki, mint az a gonosz öreg engem! - mondta neki a fejedelem. Az ággal kihúzta a majmot a gödörből és tovább akart indulni, amikor zsákot vett észre a fa alatt. Mi volt benne? Ennivaló, innivaló, meg állatbőr tele furcsa jelekkel. A fejedelem kis fejtörés után megértette: térkép az, megmutatja miként juthat ki az erdőrengetegből.
- Az az öreg mégsem volt annyira gonosz, mint gondoltam - helyesbített önmagában a fejedelem. Ezek szerint előre tudta, hogy kijutok a veremből! Mégis: mi hasznom volt ebből a gödörkomédiából?! Ilyet tenni egy uralkodóval! Szégyen!
A bölcs rejtekhelyérõl mindennek tanúja volt. Visszatért barlangjába. Úgy vélte: ezután hírét sem hallja majd a fejedelemnek.
Ám a legbölcsebb bölcs is tévedhet. Pár hónap múlva két tucat fegyveres jelent meg az erdőben. Néhányan pokróccal letakart valamit cipeltek. Talán ágyút?!
A bölcs nem ijedt meg. Arra gondolt: a fejedelem most bosszút áll amiért otthagyta a gödörben. Nos az ő élete már amúgyis vége felé közeledik, ha ezt hozta a sors, hát legyen! Leült a barlang elé és várt.
A katonák vezetõje azonban mély meghajlással üdvözölte őt, és így szólt:
- Tiszteletreméltó Bölcs, engedd meg nekünk, hogy átadjuk uralkodónk ajándékát, ezt a bársonnyal bélelt, drágakövekkel díszített, aranylábakon álló trónszéket. Felséges Urunk megértette felbecsülhetetlen értékű tanításod: minden helyzetben, minden jelentős tettünk előtt gondolkodnunk kell. A gondolkodás sokszor segíthet, megoldást hozhat!
A bölcs elmosolyodott:
- Nem érzem ugyan magam méltónak rá, de köszönöm ezt a különös ajándékot! Számomra a legnagyobb és legszebb ajándék azonban az, hogy a Felséges Úr megértette furcsa kalandjának lényegét. Biztos vagyok benne, hogy ez nem csupán neki, de egész népének hasznára lesz.