Feltöltve: 2009-09-25 17:28:33
Megtekintve: 6280
Rímfaragó számocskák
Kiugráltak a számok a keménykötéses könyvből, egytől tízig. A legkisebb, az Egyes felkiáltott:
- Érdekes a sok szájtáti számtanóra, de egyszer valami mást is szeretnék csinálni, mint amit eddig! Írjunk verseket! Írjuk meg a Nagy Költeményt!
A többieknek tetszett a javaslat. A görbehátú Kilences kilenc pillanatig gondolkodott csak, és már el is kezdte:
Volt egyszer egy remek ötlet.
Felszabdalták, s menten öt lett.
Megszemléltem mind az ötöt.
Így már egy sem ért egy tököt!
Mérges lett a tekintélyes hasú Ötös. Pocakját kidüllesztette, tiltakozott:
Ki engedte meg, Kilences,
hogy az igazból kilenghess?!
Az Ötösök? Basák, urak!
Büszkén mutatják hasukat.
Ki ötöst kap: el nem hasal,
sőt, dícséretet bevasal!
Hebegett-habogott-visszakozott a Kilences:
- Én úgy gondoltam, hogy ha az ötletből öt egyes lesz az, ami egy ötletrészre jut, no az az egy esetleg elég kevés
Most az Egyes sértődött meg, csudamód:
Oly hibába sohse ess:
lekicsinyled, ha egyes!
Torta, habár egy szelet,
a semminél kevesebb?
Nem hiszem, hogy kétlenéd:
ha vastag, s nagy - épp elég!
Minden este szép mese:
az élvezet teteje!
Nulla elé lép az egy?
A két szám így tízre megy,
s ha a légben száz madár,
hát, két nulla előtt áll .
- Igen, igen - bólogatott az Egyes szavaira a Tízes, és hozzátette:
Bűvös, tiszta forrásvíz:
a tízesben bízz, bízz, bízz!
A kétkarikás Nyolcas felváltva kerekezett ide-oda alsó és felső karikáján, - Nyolcas volt mindenképpen! Tréfálkozón vetette oda:
Halihé és halihó!
Nyolc a patkó, hány a ló?
Már úgy értem: hány ló van,
ha mindegyik patkósan?
A Kettes szerette a vicces vidámságot, megszólalt hát:
Dörgő török ördög tőre:
eldöntöm én egykettőre!
Tudja cicám, Micimaci,
kik patáznak így: két paci
A Hetes is úgy gondolta: nem hallgathat hetekig. Számvetést készített hát arról hol is a Hét helye múltban, jelenben, jövőben:
A hétben napok száma: hét.
A Hét a legfőbb mindenképp,
mert hét nélkül nem volna hét,
sírna a hónap, sírna év,
görbülne hét kismacskahát,
s csodálkozna: nincs Hét? Nahát!
A Négyes a Hetes versikéjén máris elszomorodott. A Hetesén? Talán félig azon, félig a sajátján:
Bánatom oka dehogy kétes!
Nincs szó, amelyben úgy van négy s,
hogy egymás mellett, mint a rózsák
a rózsabokron bús valóság!
Hallgass, nemulass, juss, kuss! kettő
az s csupán, - s ez elegendő?!
A jószívű Hármas vígasztalni kezdte a Négyest:
Népmesei szám a Három.
Háromszor is azt kívánom:
a vajba baj sohse essen,
négy s betűd megérkezzen!
Hallottam is egyszer, kérlek,
mit mondtak négy seregélynek:
- Hess! Hess-s-s! Ekképp egyre
bácsi őket hessegette,
mikor szőlőt csipegettek,
mely seregélyt nem illet meg.
Volt ott négy s! Több is talán
Ám, hogy mennyi - maradt talány
Ekkor Pistike lépett be a szobába. Mit tehettek a számok? Bárhogy sajnálták, vissza kellett ugrálniuk abba a keménykötéses könyvbe, melynek címlapján ez állt: MATEMATIKA. Mi lesz most már a Nagy Költeménnyel? Ki írja meg? Még el se kezdték a versíró versenyt és máris be kellett fejezniük. Eljön-e máskor az az ihlet, mely most oly könnyedén itt lett?
A polcon heverésző, álmodozó könyvecske korántsem érezte akkora vajba szaladt bajnak a félbeszakadt rímelősdit. Így szólt a számuraságokhoz:
- Ne búsuljatok! Bennem most is van néhány nagyon-nagyon szép vers, amit Petőfi Sándor írt meg az az aranynál is ezerszer értékesebb szívű-szavú Arany János
Megvígasztalta ez a számokat? Nem tudom. Ti mit gondoltok?
- Érdekes a sok szájtáti számtanóra, de egyszer valami mást is szeretnék csinálni, mint amit eddig! Írjunk verseket! Írjuk meg a Nagy Költeményt!
A többieknek tetszett a javaslat. A görbehátú Kilences kilenc pillanatig gondolkodott csak, és már el is kezdte:
Volt egyszer egy remek ötlet.
Felszabdalták, s menten öt lett.
Megszemléltem mind az ötöt.
Így már egy sem ért egy tököt!
Mérges lett a tekintélyes hasú Ötös. Pocakját kidüllesztette, tiltakozott:
Ki engedte meg, Kilences,
hogy az igazból kilenghess?!
Az Ötösök? Basák, urak!
Büszkén mutatják hasukat.
Ki ötöst kap: el nem hasal,
sőt, dícséretet bevasal!
Hebegett-habogott-visszakozott a Kilences:
- Én úgy gondoltam, hogy ha az ötletből öt egyes lesz az, ami egy ötletrészre jut, no az az egy esetleg elég kevés
Most az Egyes sértődött meg, csudamód:
Oly hibába sohse ess:
lekicsinyled, ha egyes!
Torta, habár egy szelet,
a semminél kevesebb?
Nem hiszem, hogy kétlenéd:
ha vastag, s nagy - épp elég!
Minden este szép mese:
az élvezet teteje!
Nulla elé lép az egy?
A két szám így tízre megy,
s ha a légben száz madár,
hát, két nulla előtt áll .
- Igen, igen - bólogatott az Egyes szavaira a Tízes, és hozzátette:
Bűvös, tiszta forrásvíz:
a tízesben bízz, bízz, bízz!
A kétkarikás Nyolcas felváltva kerekezett ide-oda alsó és felső karikáján, - Nyolcas volt mindenképpen! Tréfálkozón vetette oda:
Halihé és halihó!
Nyolc a patkó, hány a ló?
Már úgy értem: hány ló van,
ha mindegyik patkósan?
A Kettes szerette a vicces vidámságot, megszólalt hát:
Dörgő török ördög tőre:
eldöntöm én egykettőre!
Tudja cicám, Micimaci,
kik patáznak így: két paci
A Hetes is úgy gondolta: nem hallgathat hetekig. Számvetést készített hát arról hol is a Hét helye múltban, jelenben, jövőben:
A hétben napok száma: hét.
A Hét a legfőbb mindenképp,
mert hét nélkül nem volna hét,
sírna a hónap, sírna év,
görbülne hét kismacskahát,
s csodálkozna: nincs Hét? Nahát!
A Négyes a Hetes versikéjén máris elszomorodott. A Hetesén? Talán félig azon, félig a sajátján:
Bánatom oka dehogy kétes!
Nincs szó, amelyben úgy van négy s,
hogy egymás mellett, mint a rózsák
a rózsabokron bús valóság!
Hallgass, nemulass, juss, kuss! kettő
az s csupán, - s ez elegendő?!
A jószívű Hármas vígasztalni kezdte a Négyest:
Népmesei szám a Három.
Háromszor is azt kívánom:
a vajba baj sohse essen,
négy s betűd megérkezzen!
Hallottam is egyszer, kérlek,
mit mondtak négy seregélynek:
- Hess! Hess-s-s! Ekképp egyre
bácsi őket hessegette,
mikor szőlőt csipegettek,
mely seregélyt nem illet meg.
Volt ott négy s! Több is talán
Ám, hogy mennyi - maradt talány
Ekkor Pistike lépett be a szobába. Mit tehettek a számok? Bárhogy sajnálták, vissza kellett ugrálniuk abba a keménykötéses könyvbe, melynek címlapján ez állt: MATEMATIKA. Mi lesz most már a Nagy Költeménnyel? Ki írja meg? Még el se kezdték a versíró versenyt és máris be kellett fejezniük. Eljön-e máskor az az ihlet, mely most oly könnyedén itt lett?
A polcon heverésző, álmodozó könyvecske korántsem érezte akkora vajba szaladt bajnak a félbeszakadt rímelősdit. Így szólt a számuraságokhoz:
- Ne búsuljatok! Bennem most is van néhány nagyon-nagyon szép vers, amit Petőfi Sándor írt meg az az aranynál is ezerszer értékesebb szívű-szavú Arany János
Megvígasztalta ez a számokat? Nem tudom. Ti mit gondoltok?
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!