Valamikor réges-régen - bármily meglepő - gólyából lett békakirály. Igaz, csak három napra.
A dolog úgy kezdődött, hogy egy királykisasszony-baba csillogó koronája belesett a Hintás tó vizébe. A kislány, akié a játékbaba volt, csak otthon vette észre a bajt. Szerencsére ez a királykisasszony nem volt hiú, korona helyett megelégedett egy szép virágkoszorúval. Úgy vélte: ő a szívében királykisasszony marad korona nélkül is. Fő, hogy kis barátnője, Szilvike, szeresse.
A vízbe esett korona egyik ága ki-kivillant az iszapból, amikor rásütött a nap. Észrevette ezt egy ugrálós béka, Dudor Dani. No ha meglátta, - rögtön a saját kobakját diszítette vele. Hanem a tó főbékája, Rettentőenbrekegő Rekettye Pál leparancsolta a fejéről, összehívta a békagyűlést. Így szólt a többiekhez:
- A gólya nap mint nap el-elcsíp egyet-egyet közülünk! Itt az ideje, hogy véget vessünk ennek. Békanép gólyát le nem győzhet, de jobbat mondok: ajánljuk fel neki ezt a koronát. Legyen ő a békakirály! Csak nem fogja saját alattvalóit tizedelni?!
A békák fülsüketítő brekegésbe fogtak. A tó partján horgászó ember az hitte: azért brekegnek úgy, mert eső lesz.Fogta magát, hazament az egyszem hallal, amit fogott. Otthon lekicsinylően nézett rá a felesége. Hát ami igaz, igaz, kicsi volt az egyszem hal, de nem helyes azért hibáztatni valakit, amiről mitsem tehet.
A békák brekegése, kvartyogása, kuruttyolása nem esőt jelentett, hanem a főbéka szavainak helyeslését. Amikor másnap a gólya, Hosszúnyakú Nándor, lesétált a tóhoz, ott már várta a küldöttség: Rettentőenbrekegő Rekettye Pál, a tavat vezérlő főbéka, Okostudor Olivér, a Tudós Békák Egyesületének főelnöke, meg Szúnyogszerető Szidónia békakisasszony, a Hintás Tóért Vizihintázók Társaságának fõtitkára.
A hivalkodóan csillogó-villogó korona ott volt már a part szélén, bűvöszöld bársonymoszat terítőn. A küldöttség viszont jóval távolabb foglalt helyett, a vízben, mert mit lehet tudni: a koronát választja-e a gólya, - vagy közülük valamelyiket?!
Okostudor Olivér lelkesen brekegte a gólyához címzett szónoklatot:
- Felségesen feleségtelen, kegyetlenül kegyelmes Gólyaúr! A Hintás tó apraja-nagyja, békahintás legényei és legénykedő békaférjei, no meg a többi is mind-mind, felségedet választotta meg békakirálynak. Fogadja el tőlünk, legalázatosabb tiszteletünk jeléül, ezt a gyönyörűszép, csak Önhöz méltó koronát!
Ha elfogadja, az egyúttal fényes bizonyítéka annak, hogy felséged bölcsessége belátja: BÉKA NÉLKÜL KISZÁRAD A TÓ, amit a messzeugráló békatudomány már régóta hirdet, de az erre úszkáló halak is tanúsíthatják, nézze csak felséged, mindegyik helyeslően int farkával, uszonyával! Békát tehát ne egyen többet felséged, ne bántsa hűséges alattvalóit, de egyen több halat, mezei pockot, egeret, meg más tápláló, csőrcsiklandó csemegét!
Hosszúnyakú Nándornak, a gólyának nem csak nyaka, lába, csőre volt hosszú, de hiúsága sem éppen rövid. Elgondolkozott: nagyon szép ez a korona, ő lehet a gólyák közül az első király, mégha békakirály is, és ha békák nélkül kiszáradna a tó...
Elfogadta a felkínált koronát. Ettől fogva büszkén csípte királyi csőrébe a mezei pockokat, egereket vagy halászta ki fenséges királyhoz illően a pikkelyesbőrű halacskákat. A békákat nem bántotta.
A mesében gyakran csak három nap az esztendő. No némely esztendőből a valóságban is elég volna három nap, vagy még sok is! Hosszúnyakú Nándor királysága sem tartott tovább három napnál.
A harmadik napon ugyanis, miközben egy ficánkoló halacskának engedélyezte nagykegyesen a gólyatorkon való lecsúszást, koronája a tó vizébe sett. Nem csak beleesett, de egyenesen Hátrafelé Márton, a rák ollójára esett. Mártonnak megtetszett a korona, bevitte egy nagy kő alá.
Nándor talán jódarabig nem vette volna észre koronátlanságát, de Feketetollú Károly, a varjú hamarosan figyelmeztette rá:

A koronád hol van? Kár!
Nélküle nem vagy király!
Visszavette békanép?!
Brekegőktől ez nem szép!

Mérges lett Hosszúnyakú Nándor. Visszavették volna a békák a koronát? A tóhoz sietett, hogy felelősségre vonja alattvalóit. Azok most még igazabbul alattvalók voltak, - kő alatt, hínár alatt, és más rejtőzködni való alatt lapultak - de korona nélkül Nándor nem érezte már magát királyuknak. Dühösen kelepelt, de minél inkább kelepelt, annál inkább nem jött elő számot adni a koronáról egyetlen békaporonty sem. Tudták jól a békaközmondást: gólya előbb kelepel, aztán békát elemel.
A békaszerencsétlenségben azért volt egy kis békeszerencse is. Hosszúnyakú Nándor nem sokáig vadászhatott békákra: eljött az ősz, mennie kellett Afrikába békétlen-békátlan. Hűvös szelek kezdték hintáztatni a Hintás tó vizét.
Ahogy telt-múlt az idő, egészen más történet, békalegenda kapaszkodott fel a légbe a Nagy Békakirályról, aki nyakban, csőrben minden más királyon túltett, hallatlanul szerette a halakat, a pocoknépet magasra emelte, a békákhoz pedig jó volt, igazságos, mindegyikükkel sajátcsőrűleg foglalkozott...