Az éjjel főbe lőttem magam. Csendes volt a környék, kihalt, füst szaga és a közeledő eső illata járta át a levegőt. Először csak ültem a folyóparton, forgattam a kezemben a fegyvert, ami különösen hideg volt. Láttam a parta elhullajtott szemeteket, a kivágott fákat, a vízben úszó kacsa tetemét, s ez nem derített jobb kedvre. Sötét volt az éj, egyetlen csillag sem ragyogott, csak az én elemlámpám fénye, ami közel sem olyan csodálatos, mint a csillagok. Szomorú voltam, és a látvány sem hatott rám pozitívan. Nem csak szomorú, de üres is. Így hát főbe lőttem magam. A hangja erős volt, hatása halálos. Megriadtak tőle a felém úszó kacsák.
Az éjjel levetettem magam egy magas épület tetejéről. Zajos egy éjjel volt, az autók és a buszok csak úgy cikáztak az utakon, fényükkel bevilágították az egészet. Az utcáról hallottam az anyázásokat, a macskák párzását, ajtók csapkodását. A szemben lévő épület egyik lakásába is beláttam. Egy apa megütötte a még egészen kicsi lányát. A kislány sírni kezdett, fájlalta az arcát. Az apa újból az italos üvegért nyúlt. Nem villanyozott fel a látvány, sőt, talán könnyek is szöktek a szemembe. Senki nem fog segíteni rajta, én sem. Így hát levetettem magam a magas épület tetejéről. Nagyot puffantam, hangosan, az agyvelőm az aszfalton volt már. Megijedtek a kutyasétáltató vénasszonyok.
Az éjjel sok gyógyszert vettem be, lekísértem alkohollal. Ültem az otthonomban, egyedül, egy asztalnál, rajta a gyógyszerek és az üveg vodka, semmi egyéb. Körül néztem, és nem láttam semmit. Nem a fény hiánya miatt, hanem úgy a fontosságot tekintve, nem volt ott semmi. Üres, fehér falak, egy-két könyv a polcokon, letakart kanapé, amit óvtam minden szennyeződéstől. Szólt a zene. A szerelemről szólt a szövege. Burkoltan ugyan, de az volt a lényege. Bevettem néhány gyógyszert, lekísértem a vodkával.
Másnap a kórházban ébredtem. Csövek lógtak ki a testemből, gyenge voltam, mozdulni sem bírtam. De éltem. Nem volt elég bátorságom kellő mennyiségű mérget a szervezetembe juttatni. És jól tettem.