Nem állítható, hogy abban az ántivilágban minden gróf rossz volt a jobbágyaihoz, de azért az igen: mindig a grófnak jutott a jobb ágy.
Az e történetben szereplő grófhoz azonban beállított a veresördög, hogy viszi őt a pokolba, mert pokoli a birtokain robotoló parasztemberek sorsa. Ehún van róla, mutatta, a marhapasszus, amiben bentfoglaltatik a gróf cudarsága!
A gróf az ördögtől sem ijedt meg, - ha az nem volt igazi ördög, csak egy közönséges szegény örsög. Most azonban megijedt, mert érezte: ez az ördög igazi. Ezt onnan is sejtette, hogy nagyszájú zsoldosai most mind elfutottak, egészen azon szomszédos földesúr birtokáig, aki már addig is csábítgatta őket: álljanak át, őt szolgálják.
No az ijedelem, az ijedelem, - csúnya tréfát tud csinálni a szíven! Ám az ész is ész, kiutat keresni kész. A gróf meglepetést színlelt, ami nem esett nehezére, mert nem csupán kétszínű volt, hanem mindig olyan színű, amilyen színt az érdekei megköveteltek. Ha a kardot nem is forgatta vitézül, a szemforgatáshoz igencsak értett. Először hebegett-habogott-babogott, de azután összeszedte magát, és így szólt az ördöghöz:
- Nagyméltóságú Ördög Uram, biztosan az ellenségeim feketítettek be, de hófehér vagyok, mint a ma született bárány!
Az ördög szerette a pontosságot, ezért felhívta a gróf figyelmét arra, hogy nem minden ma született bárány hófehér, de annyi igaz: a ma született valóban ártatlan. Ám mivel tudja a gróf igazolni saját ártatlanságát?!
A gróf mennyre-földre esküdözött, hogy nála jobb lelkű gróf nincsen, jobbágyait tejbe-vajba füröszteti. Mindjárt szólt is az intézőjének, hogy hívasson ide, a méltóságos veresördög színe elé, egy tucatnyi jobbágyot, hadd igazolják szavait!
Mit mondott az intéző előzőleg a jobbágyoknak, mit nem, az titokban maradt, de annyi bizonyos: azok reszkettek, remegtek, mézes kalácsról, tejszínes tejről hebegtek. Közben alig mertek ránézni a grófra, - de az ördögön sem legeltették ám a szemüket! A gróf úgy érezte: túljárt az ördög eszén.
Az ördög azonban nem sietett lemondani a gróf pokolba való kényszerutaztatásáról. Annyit szólt csak: "Puccos polgár, piac, tyúk, - a kakast majd megvárjuk!" E mondás után eltűnt.
A gróf hitte erősen: ezzel vége van a dolognak. Vendégeket hívott, lakomáztatta őket, sokat röhécseltek, borosan, de nem túlságosan okosan, tréfálkoztak az ilyen pokolbavaló veresördögféléken, most már korántsem félénken, hanem egészen a megszokott pimasz nagyszájúsággal. No és annyi válótlan rosszat mondtak a veresördögre, hogy, ha lett volna bennük egy kis szégyenérzet, el kellett volna veresedniük, de nem volt. A gróf két leánykája vidáman mondogatta a közismert csacskamacska versikét: "Veres kutya, veres ló, veres ember egy se jó!"
Másnap azonban a gróf ott állt az intézője előtt, ám nem a saját emberbőrében, hanem az egyik jobbágya, Elkámpicsorodott Jánoséban. Bámulta az ökröket, meg az ekét, ám nem sokáig, mert az intéző, aki ebben változatban nem ismerte fel a grófot, igen erőteljesen utasította őt a szántásra. A gróf megpróbált kitalálni valami kifogást, de mire kitalálta volna, az intéző kezéből a bikacsök előbb megtalálta őt. Bizony, bizony, rossz napok jöttek számára, egy teljes álló hétig! Lényegesen jobban járt Elkámpicsorodott János a gróf fizimiskájában és egyéb testi tartozékaiban, de azért idejéből nem kevesett töltött ámuldozással, csodálkozással. Hozzátehetjük: a gróf feleségét is nagy meglepetés érte, - de ez most, történetünk szempontjából, mellékút, ne kanyarodjunk reá.
Egy hét múlva az ördög visszacserélte a gróf és a jobbágy testi bőröltözetét, Ádámkosztümét, - a gróf nagy megkönnyebbülésére. Ám szegény földesúr feje fölött így megint ott volt a veszély: viszik a pokolba! Elővette hát hamis bűnbánatát, amit nem róhatunk fel neki, hiszen nem hamissal nem is rendelkezett, és így szólt:
- Kegyelmes és Mélyen Tisztelt Ördög Úr! Most már látom, hogy micsoda címeres gazember az én intézőm, - ó, ha tudtam volna! Rögvest elcsapom ezt a jobbágynyúzó kegyetlent, helyette pedig felveszek egy emberségesen jóságosat!
A veresördög most sem sietett lemondani a gróf pokolba való kényszerutaztatásáról, csak ennyit jegyzett meg: "Bár, ki disznó, mocskos lehet, túl sok piszkot elegelek!" Fogta magát, úgy eltűnt, mintha ott sem lett volna.
A gróf egy-két napig ijedelemben élt, birtokainak addigi intézőjét is elcsapta,
ám lassan kezdte hinni: megúszta a dolgot. Új intézőt keresett. Jelentkezett is egy jámbor kinézetű, aki elég rátermettnek látszott, felfogadta hát. Egy hétig nem adott neki utasítást arra, hogy a jobbágyokkal miként bánjon, és az új intéző nem is kegyetlenkedett velük. A jobbágyok már-már kezdték megkedveli munkájuk új irányítóját. Ám a gróf felesége, meg két leánykája, ezt is akart, azt is akart, ami sokba került, mivel kevésért nem adták oda. No meg a gróf is sok mindent akart, amihez újabb halom pénzt kellett, mindezek miatt pedig kezdte intézőjét kioktatgatni, nem arra, hogy miként kopassza a vasárnapi tyúkot, hanem arra: miként kopassza meg azokat a kutyának való jobbágyfajzatokat. Hozzátette: ha az intéző jól kopaszt, akkor ő sem lesz hálátlan. Az új intéző bólogatott, engedelmeskedett.
Az ördögöt hamarosan az egész grófi család majdnem teljesen elfelejtette, csak a gróf két leánykája énekelgette időnként: "Volt itt ördög, tü-tü-tü! Elmenekült a tetű! Veres esze kigyulladt! Ki tudja: most hol futhat?"
A gróf és a felesége nagyokat nevetett ezen az együgyű dalocskán, így történt akkor is, amikor a gróf születésnapját ünnepelték. Ezen a napon a grófék odáig leereszkedtek, hogy még a derék intézőt is meghívták, de a leereszkedésből hirtelen fel kellett emelkedniük, meglepetten. Az intéző ábrázata ugyanis elkezdett átváltozni valami mássá, - és hirtelen ki állt előttük? Az ördög!
No most azután az, ami máskor ijedtség volt, eszeveszett félelemmé változott a grófban. Tele lett a gatyája, de még a finom posztóból készült nadrágja is! Letérdelt az ördög elé, úgy könyörgött neki: ne vigye el őt a pokolba! Jó lesz ezentúl! Ha pedig az ördög akarja, akkor nem jó lesz, hanem olyan rossz lesz, mint az ördög! Megtesz mindent, amit az ördög akar! Kegyeskedjék az ördög tekintetbe venni: ha ő rossz is volt, azt csak megtévedésből tette, de hiszen az ördögről is az a szólásmondás járja: "Rossz, mint az ördög!"
A veresördög elmosolyodott, majd így szólt:
- Azt, hogy az ördög általában rossz, csupán ostoba vélekedés, még akkor is, ha akadtak és akadnak rossz ördögök! A legtöbb ördög éppen jót tett és jót tesz: elvitte, elviszi a kegyetlen, embertelen rosszakat. Igaz, szegény ördögök nem győzik ezt a munkát, mivel annyi a rossz ember. Ám mi lenne, ha ők nem szorgoskodnának? Még inkább tele volna rossz emberekkel a Föld, - de előbb-utóbb még a Mennyet is elfoglalnák!
No ebben volt igazság, sok is. Ám ez az igazság nem kellett a grófnak. Utóbbi már csak természetes: sokan szeretnek hasznot húzni Mennyből, Pokolból, de ha az igazsággal kell elszámolniuk, akkor úgy viselkednek a haszonlesők, mintha a fogukat húznák. Nem fogas kérdés, könnyű rá megtalálni a választ, hogy miért!

(2009)