Ment János, nem az a mesebeli, hanem az a valóságosan valóságos szakadt nadrágbeli. Vándorolt a világban, kereste a szerencsét, de az, sajnos, sehogysem akart találkozni vele.
Akivel találkozott az nem a szerencse volt, hanem egy ördög. Kérdezte tőle az ördög:
- Merre mész, ember?!
- Bummbummfalvára! - válaszolta János, abban a reményben, hogy az ördög nem oda tart. Úgy gondolta: jogosan reméli ezt, merthogy ilyen nevű falu nincs is!
Tévedett szegény szerencsenélküli János. Először is azért, mert az ördög vele tartott, másodszorra pedig azért, mert egy faluhoz értek, ahol egymást érték a bumm - bumm! - ok, azaz dörögtek az ágyúk ugyancsak. Eszevette király hadserege éppen ott harcolt Lükemüke császár katonáival fenetudjamiért. Így szólt az ördög:
- Versenyezzünk, hogy melyikünk tud elkapni több ágyúgolyót röptében!
No amíg átmentek a falun, az ügyes ördög hármat is elkapott. János egyet sem, de, igaz, ami igaz, nem is nagyon nyúlkált fel a levegőbe a tüzes golyóbisok után. Örült, hogy azok elkerülték. A faluvégen az ördög azzal hencegett, hogy ni, itt a három ágyúgolyó a markában, hát János mennyivel dicsekedhet?!
A falu szélén egy ágyú volt, mellette egy rakás golyóbis. János hirtelen ötlettel ezekre mutatott, hogy azt meg mind ő fogta el a levegőben. Az ördög megszámolta: tizenkettő volt, vagyis éppen egy tucat. Mérges lett az ördög, felfortyant:
- No most lefőztél, ember, de csak azért is megmutatom neked, hogy az ördöghöz képest az ember kismiska!
Mentek erdőn át, hegyen át, alkonyattájt ismét egy faluhoz értek. A kutyák nagyon ugattak, úgy látszik nem szerették az ördög szagát. A pokol szülötte büntetésül felhelyezte a barátságtalan ebeket a fákra, háztetőkre. Az egyik háznál szállást, vacsorát kaptak, és alvóhelyet is az istálló szalmáján. Reggel azt mondta az ördög:
- Mérjük ismét össze az erőnk! Látod azt a két állatot, amelyekről a gazda tegnap azt mondta, hogy lovak? Amelyikünk tovább elvisz egy lovat, - az nyer! Azzal máris megragadta az egyik lovat, felvette a hátára a megrémült állatot, és annak kétségbeesett nyerítése közepette elindult. János viszont felült a másik ló hátára és könnyedén követte. Amikor egy hegy lejtőjéhez érkeztek, az ördögnek már lassan elege lett a lócipelésből. János viszont a hegyi ösvényen kényelmesen feljutott a ló hátán a csúcsra. Ott várta a kimerült ördögöt. Az irtó dühös volt:
- Megint te nyertél, te kutyafi! Ez az ostoba ló nevű állat már a lejtő elején leugrott a hátamról és elvágtatott. Hanem, tudod mit?! Látod ezt a nagy, villogószemű gyémántot, amit most húztam elõ a fülemből? Ez a tiéd lesz, ha a következő próbán is te nyersz. Viszont ha én nyerek, te mit adsz nekem?!
- Neked adom a tarisznyámból Só Sanyit, Paprika Pétert, és Bors Benedeket - mondta a legény. Azok többet érnek a te gyémántodnál! Arra célzott, hogy az oldalvetőjében már nem volt semmi más csak só, paprika, bors.
Mentek tovább. Az ördög gyalog, János lóháton. A nagyszarvú sokáig törte a fejét, hogy mi legyen a harmadik próba. Egy tóhoz érkeztek. Az ördög észrevette, hogy kövér halak úszkálnak benne.
- Versenyezzünk, hogy ki fog ki többet azokból a farkos vizicsudákból! - javasolta, és a halakra mutatott.
- Jó! - egyezett bele János.
Az ördög derékig gázolt a vízbe és puszta kézzel egymás után dobálta ki a partra a halakat. János viszont észrevette a parton a csónakot és a kiterített halászhálót. Beevezett a tó közepére és kivetette a hálót. Az ördög nevetett:
- Nézd, én mennyi halat partra segítettem már, te meg még egyet sem!
- Várd ki a végét! - jegyezte meg foghegyről János.
Amikor a nap lenyugodott kiderült, hogy az ördög tényleg sok halat fogott, de János egy tátogó csukával mégis többet a háló segítségével.
Nem csak a csuka tátogott, hanem meglepetésében az ördög is. Átadta Jánosnak a kincset érő gyémántot, de olyan ecetes ábrázattal, hogy János megsajnálta:
- No ne búsulj, én is megajándékozlak! Neked adom Erős Paprika Pétert, a nyelvégetőt, Só Sanyit, a szomjaztatót, és Bors Benedeket, a tüsszögtetőt!
Megörült ennek az ördög csudamód. Röptében elkapott egy fecskét, csak úgy játékból, de rögvest el is engedte. Elváltak békében. A legény ment házat, földet venni, gazdaságot felszerelni, az ördög pedig a pokolba. János jókat nevetett magában, szentül hitte, hogy az oktalan ördög semmire sem megy a sóval, paprikával, borssal, legfeljebb egy kiadós verést szerez velük magának a pokolban.
Így hitte, - de rosszul hitte!
A pokolbeli ördögöknek annyira tetszettek ezek a fűszerek, hogy az ördög nem egy, de tizenkét óriási gyémántot kapott értük, meg még egy egész sor értékes dolgot. A pokolkirály pedig kinevezte fűszerbárónak. Nagy rang, méltóság ez ott: a fűszerbáró a király és a királyné után elsőnek ehet a denevérlevesből, patapörköltből, pirított farokbojtból, és hasonló ínyencségekből...