Amit tavasznak mondanak
csak madárhangos pillanat.
Kilengő fűzöld kékhez ér
és halk zenét hajt fent a szél.

Amit a nyárnak mondanak
csak ellebegő pillanat.
Gyúltarany lelkesít szemet,
ragyognak álomékszerek.

Amit az ősznek mondanak:
libegő levél-pillanat,
hajlongás, hullás-lét örök
múlások fátylai között.

Amit a télnek mondanak:
fehérben sötét pillanat
s eltűnődik lyukas dió:
hideg a csend, s mit ér a szó?

Amit életnek mondanak:
csupán egy pokolpillanat.
Nincs-istenek feje felett
ördögtánc jár, ördög nevet.

Amit halálnak mondanak
talán megváltó pillanat?
Azt dörgik lélek-háborúk:
a végtelenbe bús az út.

Mégis, mi múlton átragyog,
jövő, óvd azt a Csillagot!
Pillants majd fel, fénypillanat,
vélt igazaknál igazabb,

tört időben egész Idő,
végest, s végtelent békítő,
szívbőljött piros hatalom,
csillagkoronás Csillagom!

Te éltess, temess, légy velem,
szabadság-csillagszerelem,
hazám, te seholsincs-haza:
a Csillagkirály Csillaga!