Mind menekülünk, más más okokért,
mind elvárunk a látszarért.
És élünk önmagunk börtönében,
ahol a szellemek húsunkba tépnek.
Árnyak melyeket mi hozunk a világra,
és ők minket tesznek a másvilágra.

Nem tudom miért indulok mindig útra,
nem értem miért harcolok újra meg újra.
Csak teszem a dolgom, megyek előre,
s néha könnyet cseppentek egy határkőre,
és éltetek egy álmot tovább és tovább,
mert örökké a lelkedben lesz a hazám!