Valamikor réges-régen, amikor a fák, bokrok, füvek még beszélni tudtak és esténként fecsegő kövek, kavicsok heverésztek a csobogó szavú vagy éppen tűnődőn hallgató patakok, folyócskák partján... nos igen, azidőtájt történt, hogy a fagyöngy, amelyet akkor még gyöngyöskének hívtak, felmászott egy mesebeli nyárfára és onnan nézegetett szét.Annyira megtetszett neki a magasban, hogy nem is akart lejönni.Ha megéhezett, a fa nedveit szívogatta.
Hívatlan vendégnek ajtó mögött, azaz, akarom mondani, lombkoronán, fatörzsön kívül a helye.Így vélte a nyárfa is.Kérte, hogy legyen szíves lemászni róla.Kérte szép szóval, kérte türelmetlenül, majd haragosan.Hiába.Gyöngyöske - vagyis a fagyöngy - ottmaradt.
A nyárfa ekkor a szél segítségéért fohászkodott.Ám a szél is hiába rázta, suhogtatta a nyárfa ágait, levélrengetegét, nem sikerült leröpítenie a fára feltolakodót.
Eljött az ősz, lehullottak a nyárfa levelei, majd beköszöntött hósapkásan, hóbundásan a tél is.
Nagycsizmás, vállas, szakállas, bijszesbajszos vadász vetődött arra és meglepetten látta, hogy a csupasz nyárfán sötétzöld levelű növény nézeget kíváncsian errefelé, arrafelé.
- Mit csinálsz ott, gyöngyöske?! - kérdezte tőle a vadász, de a nyárfa felelt helyette, panaszszóval.Elmondta miként élősködik rajta gyöngyöske, a hívatlan vendég.
A vadász észrevette a havon a nyárfára felköltözött növény lehullott termését: a gyöngyhöz hasonlító fehér bogyókat.
- No ha már fára telepedtél, legyen a neved fagyöngy... Fehér fagyöngy! - mormogta a vadász.Az új név nagyon megtetszett a bogyókat eszegető léprigóknak, no meg a közelben mindenlébenkanálkodó, minden új hírt messzire csörgető szarkának is.
A vadász összeszedett egy csomó fagyöngybogyót és hazavitte.Úgy gondolta: majd csak jó lesz valamire.Ha ez a növény becsapta a nyárfát, talán becsapja a madarakat is.A vadász ugyanis nemcsak vadász, madarász is volt.A bogyókból sűrű, ragadós, enyvszerű anyagot főzött.Madárlépnek nevezte el, és bekente vele kis erdei házikója mellett a fák ágait.Hátha lépremegy, belelép egy-két madár a ragadós anyagba!
Reggel ugyancsak meglepődött azon, hogy milyen sok madarat fogott: szajkókat, vadgalambokat, léprigókat.A szárnyasok lába, tolla odaragadt a léppel bekent faágakhoz.
A madarakért sokféle hasznos dolgot kapott cserébe a hét tájon is híres Mindent Adok-Veszek Piacon.Azontúl időről időre buzgón főzte a madárlépet, nem csak a fehér fagyöngy bogyóiból, hanem annak rokona, a leginkább tölgyfákon élősködő sárga fagyöngy terméséből is.
Az erdő egykori gyöngyöskéjét hamarosan más, kevésbé hízelgő névvel is illették olykor az emberek: fakínnak, fanyűgnek nevezték.A fának, persze, kellemetlenséget hoz ez a növény, de a bogyóit keresgélő-csemegéző léprigóknak és más madaraknak - élvezetet.