Háborúk: vér, könny, dőlt ég, bomló testek,
kifosztottak, s fosztogató kezek…
Követ dobnak igaz emlékezőkre,
de tapsot kap csaló emlékezet,

s a szószékről a Nemzet Nagy Színésze
- e szerepben hitvány kis áruló -
a nem-úgy-voltról hamis pátoszával,
gőggel szavalja: az volt a való.

Mit mondhatnék? Szennyes, mohó önérdek
mindig hajtott megannyi hazugot
térdelni trónhoz, s minden szolgalélek
pénznek és pénzért beszélt, hallgatott…

Most is így van, dobok százezrén verjék
habár a mást és zászlós éneken
színleljen ünnep színes pántlikája, -
szemekbe néz igaz történelem.

Szemedbe néz, bűnnel telt kicsi ország,
s ha van még lelked, süsd le a szemed!
E tekintet az, mely igazat mond ma,
nem aranyborjú-vágy tekintetek.