Elindultam hát,
Isten mellettem
futkározik, incselkedik,
szemembe ugrik,
helyettem kacsint.

Óceán hömpölyög
karjaimon,
hátamon csillagok
gurulnak,
szememből világok
zuhannak alá.

Óh, szív! mindig
Téged hívlak,
ha halhatatlanná
válok.
Mindig felgyullad
minden,
mindig elmos
mindent az
formátlanság.

Ujjaimból béke
csordogál,
csüng, álmodozik
fejem, korona
száll reá.

Égig ér a föld:
mikor ér véget a múlt,
mikor kezdődik a jövő?

Micsoda mélység
ereszkedik szívembe!
istenek sétálnak benne
lámpással kezükben,
dobban, emelkedik,
messze hullámzik
sosemvolt királyságom.