A lelkem nyugtalan, s nem pihen,
Rosszat tettem én, ma. S ezért ilyen.
Keresek egy helyet,
Hol testem és lelkem megpihen,
Vajon, találok-e ilyet? És az milyen?

Agyamban száguld a gondolat,
Szüntelen.
Nem akarok élni, és mégis élek,
Istenem.
Ember nincs a földön, még egy ilyen.

A rossz megkísértett. Mit tegyek?
Hibát, hibára halmozok. Még ilyet?
Pedig tudom, hogy jó vagyok,
De mégis…
Olyan egyedül vagyok.

A magány rút fonala szorongatja szívemet,
Istenem,
Oldozd fel bűnös lelkemet!
Szeretnék szeretni, de oly nehéz,
Ha senki, soha rám sem néz.

Hiába epekedem, olyan nagyon,
Ember nincs, ki meghallgatná bánatom…
Társra vágyok,
Ki engem szeret,
Úgy, hogy szereti testemet és lelkemet.

S midőn megtalálom a nagy őt,
Szívemben a béke sugara tör elő,
Talán még ma, talán holnap,
Vagy azután…
Ki tudja? Én nem. A sors talán?

S a sorsom, mely meg vagyon írva,
Jó vagy rossz-e?
Nem tudhatom,
De változni vágyom,
S tudom, hogy ezt akarom.

Istenem, segíts meg engemet,
Hogy lelkem, a békét lelje meg!