2009 augusztusa.Talán a nagy meleg lustító hatása ellen akarok védekezni, amikor elkezdem ezt a valószínűleg majdnem senkit sem érdeklő sorozatot, amelyet nem is biztos, hogy folytatok majd más írók könyveivel?
Vagy ennél döntőbb, hogy érdekelnek az emberek magatartásának jellemzői, mozgató rugói?
Inkább az utóbbiról van szó, de icipicit talán az előbbiről is.
Kíváncsi vagyok, hogy milyen tanulságokat vont le Háy saját élettörténetéből önmaga és mások számára.Bármilyeneket is, hömpölygő, olvasmányos könyvén, gondolt-folyóin (gyakorta inkább folyócskáin) érdemes végigutazni.
Mikor és mennyire látszik őszintének számomra Háy Gyula, az író? No és az, amit itt-ott megállapít, - vagy éppen, úgy tűnik, elhallgat?Önmagáról, az emberekről, eszmékről való gondolatait vizsgálom, drámáinak értékéhez nem tudok és nem is akarok hozzászólni.Ha világhírű drámaíró, hát világhírű.
Ami a konkrét történések részleteit illeti, és ezekhez kapcsolódóan a valóság felszíni, és olykor kissé a felszín alatti rétegét, úgy érzem, ezekben - tényközlően - Háy tárgyilagos.A zsidó származású, jómódú családból kikerülő fiatal rajongani kezdett az 1919-es Tanácsköztársaság eszméiért és kommunistaként vállalta az emigrációt Németországban, majd a Szovjetúnióban (Európa számos országát bejárta és a Bethlen-időszak konszolidációs légkörében néhány évre Magyarországra is visszajöhetett).Óriási élményanyagot szerzett a Szovjetúnióban a "sztálini önkény"-ről, a kommunista (elsősorban magyar és német) emigránsok viselkedéséről, de általában az emberek mindennapi életéről.E "sztálini" időszakban a szovjetúnióbeli bűnöknek és hibáknak maga is szenvedő részese volt, olykor - írja, hihetően - nem sok választhatta el akár az áldozat szerepétől sem.Ám ezt végül mindig ép bőrrel megúszta.
Háy nagyon részletesen, folyamatosan foglalkozik könyvében azzal, hogy őt és családját az áruellátási és egyéb gondokkal küzdő Szovjetúnióban milyen kellemetlenségek, beszerzési gondok érték.Annak dacára, hogy íróként még némileg kivételezett helyzetben is volt.Ezek a részletek az olvasó számára érdekesek és olvasmányosak, bár ugyanakkor kicsit túltengenek, talán már egy kevésbé jogosnak tűnő nyavalygás határáig.A tárgyilagos írótól elvárható lett volna, hogy kicsit jobban utánanézzen az ellátási nehézségek okainak, no és kicsit többet gondolhatott volna rá: ha valóban kommunista, akkor a Horthy-korszak Magyarországán milyen fogadtatásban lett volna része, vagy, mint zsidónak, a hitleri Németországban?Ezekre időnként szán egy-egy odavetett mondatot, de az írói tárgyilagossághoz ez nem elég.A Magyarországon sokkal jobb élethez, lehetőségekhez szokott polgárgyermeknek-fiatalnak, persze, igencsak degradáló lehetettek a szovjetúnióbeli szegényes körülmények, de ez korántsem mentség az író számára.No és akkortájt egyre inkább a jómódú zsidók számára is más lett a módi az egyre kegyetlenebbé váló Magyarországon!
Háy ugyan, amikor a szovjetúnióbeli emigrációs éveiről beszámol, időnként igyekszik bizonygatni: ő a sztálini önkény éveiben, a mind több riasztó és félelmetes hír ellenére, nem vesztette el hitét az "igazi" szocializmusban, és bízott abban, hogy a rendszer majd kijavítja hibáit.Ezt olykor megjegyzi, ám az olvasónak a könyv emigrációval foglalkozó része mégis azt sugallja: valójában már kiábrándult a szocializmusból.Tág szerepet kap a könyvben a kommunista emigrációs csoportok torzsalkodása, ami íróilag teljesen jogos is, de így, a torzsalkodások, intrikák túlhangsúlyozásával az emigráció ténykedésének tárgyilagos bemutatása is hiányos, féloldalas.Könyvében főleg a kulturális területről kikerült emigránsokról szól, írókról, költőkről, újságírókról, színészekről, rendezőkről. Háy nem tudta volna, hogy még a legszelídebbnek, legjámborabbnak tűnő írók között is, bármilyen rendszerről van is szó, oly gyakoriak az intrikák, egymás elleni támadások, megannyi kedvezőtlen jelenség?Azt, hogy ő angyal volt-e az emigrációban, bár könyvéből valami ilyesmi derül ki kissé körmönfontan, nem tudom.
Ám nem tűnik tárgyilagosnak a politikusok jellemzéséhez való időnkénti hozzájárulása sem.Rákosi Mátyásról (még az emigrációs évekről van szó!) szinte csak azt a két elismerő mondatot említi, melyeket később még Rákosi színvonalasabb, tárgyilagosabb ellenfelei-ellenségei sem tagadtak le.Olyan "apróságok" megemlítésétől, mint hogy Rákosi talpát a Horthy-korszak vallatói annyira összeverték, hogy évekig nehezen tudott járni, Háy tartózkodik.
No és tartózkodik attól is, hogy a hitleri hordák felett végül mégis győzedelmeskedő szovjet emberekről, áldozataikról, kitartásukról valóban tárgyilagosan, de egyúttal elismerően is szóljon könyvében.
Amikor Háy Gyula hazatért az emigrációból, jogosan kapott meg a Rákosi-korszaktól mindent, ami akkor lehetséges volt.A Kossuth-díjat is beleértve.A Rákosi és csoportja bűnei és hibái ellen jogosan és talán - bár akkor már forrongott az ország - bátran lépett fel.Ám, ha valóban kommunista volt, akkor az "igazi szocializmus" érdekében, felelősséggel kellett volna ezt tennie.
Így tette?Ezt ő maga könyvében így szeretné láttatni, vagy legalább sejtetni, de az ő esetében érvényesül (legalábbis a gondolkodó embereknél, akik, persze, nagyon kevesen vannak ma is) az a közmondás, amelyik ritán szokott a valóságban érvényesülni: "A hazug embert hamarabb utólérni, mint a sánta kutyát."
Lehet, hogy Háy el tudta hitetni önmagával: igazat mond, ír, a teljes igazságot, vagy legalábbis becsületesen erre törekszik, - de ezt nem hiszem.Nem lehetett ennyire naiv.Háy Gyula - bármilyen híres drámaírónak is tartsa őt a nagyvilág - nem ismerte fel az emberek, a tömegek érettségi színvonalát.Nem ismerte fel, hogy az "igazi szocializmus" késlekedése ezzel is összefügg.Nem ismerte fel, hogy amikor oly nagyhatású szatíráját az Irodalmi Újságban közöltette "Kucsera elvtársról", akkor nem csupán, sőt, a felzaklatott országban elsősorban nem is a bűnök felszámolását, a hibák kijavítását, egy "emberarcúbb" rendszer ügyét szolgálta, hanem sokkal inkább a kapitalizmus visszaállításáét.Egyébként 1956 után, a bíróságon, már azzal védekezett: ő csak a "Kucsera-elvtársak" ellen írta meg szatíráját, nem az akkori rendszer ellen.Ha az olvasó elhiszi neki, higgye. Én nem hiszem el.
Mindenkinek, de az írók és politikusok azok közé tartoznak, akiknek különösen, mérlegelniük kell tetteik lehetséges következményeit, hiszen a következmények nem csupánsaját magukat, hanem másokat is érinthetnek, halálesetekhez, sebesülésekhez, megnyomorodott életekhez, nehezen jóvátehető károkhoz is vezethetnek.Háy - megérdemelt Kossuth-díja mellé - e tekintetben életindexébe, úgy gondolom, beszerzett egy elégtelen osztályzatot ember- és társadalomismeretből.Ezzel, persze, korántsem volt és van egyedül.
Arra ugyan Háy helyesen mutat rá, hogy az "1956-os eseményeket" a tüntetéssel valóban még inkább azok kezdték, akik egy "emberarcúbb" szocialista rendet akartak, "igazi szocializmust", de - az adott világhelyzetben - ebből CSAK a kapitalista restauráció lehetett volna, méghozzá az is csak a külföldi kapitalista nagyhatalmak segítségével és minden bizonnyal véres polgárháború útján.Háy nem gondolt arra, hogy a Szovjetúnió beavatkozása esetleg éppen ezt előzte meg?
Háy könyvében hallgat a lincselésekről, a Köztársaság-téri pártház védőinek lemészárlásáról, viszont igyekszik igazolni az általa "forradalomnak" nevezett
eseménysorozat "tisztaságát".Valahol ott van Háy és mások felelőssége a szovjet tankok ellen uszított kiskorú gyermekek haláláért is, amiről Háy nem tesz említést könyvében.A könyvnek ezen részében Háy egy "bestseller-író" felületességével számol be az eseményekről.Olyan fogalmakat sem ért meg, mint a "nép" (lehet, hogy sohasem értette?).Az "1956-os eseményeket" nem a nép támogatta, hanem, többnyire érdekeiknek megfelelően, csak a lakosság egyes, sok tekintetben félrevezetett rétegei.Másik része felismerte azt, amit Háy nem.
Azon már csak tűnődhetünk, hogy Háy, az író, nem inkább elsősorban saját további írói érvényesülését, dicsőségét, kiváltságos helyzetét kereste-e az 1956-os eseményekben való részvételével?
Döntse el az olvasó, ha akarja.
Számomra úgy tűnik: Háy Gyula, börtönbüntetésének letöltése után, már külföldre menekülten, ezzel a könyvével végső soron az 1956-os magyarországi októberi eseményekben való részvételét akarta igazolni.Többi-kevésbé ki nem mondottan: szocializmus ellenességét.Egyébként az a Kádár-korszak, amely nem volt kapitalista, de az "igazi szocializmustól" is szükségképpen nagyon távol maradt (ez alapvetően nem Kádárnak róható fel), hamarosan hajlott az "1956-os" írókkal, költőkkel való, sokszor kissé elvtelen kompromisszumra, - így nyilván Háy Gyula is éppen úgy megtalálhatta volna helyét az irodalomban, mint Zelk Zoltán vagy Bejámin László.

(2009)