- Túl édes ez a tea! Biztosan a kávémanók csintalankodtak! - jegyeztem meg Szilvikének.
Szilvike rögtön a lényegre tért:
- Mesélj a kávémanókról! Ha kávémanók, miért a teát édesítették meg?!
Elmosolyodtam:
- Nos, a kávémanók egy varázslónál laktak. Egy részük fekete volt, mint a feketekávé, más részük barna, mint a tejeskávé.Sok nemodavaló-dolgot csináltak az öreg varázslónál. Például benyomták a dugót az üvegpalackba, de annyira, hogy a varázslónak elő kellett húznia emlékezetéből a dugóhúzó varázsige-versikét.
- Miért nem a dugóhúzóját kereste meg? - vetette közbe Szilvike.
- Azt, sajnos, nagyon eldugták a kávémanók! - folytattam. Egyszer meg úgy meglökték az izgő-mozgó manók a varázsló könyökét, hogy véletlenül két kockacukor helyett hatot pottyantott a kávéjába. Ekkor nevezte el őket kávémanóknak. Lehet: most ugyanez ismétlődött meg, de a teámmal.
Nekiláttam a teakortyolgatásnak. Hirtelen valaki megrántotta a nyakkendőmet.
- Mi volt ez?! - kiáltottam fel. Ezer tojásból rántotta, nyakkendőm meg ki rántotta?!
Szilvike hamiskásan kacsintott rám világszép szemeivel:
- Én azt sejtem, hogy a nyakkendőhúzogató manók csintalankodtak veled, nagypapa!