Feltöltve: 2009-08-19 15:15:44
Megtekintve: 6028
Tűnődés az Anyagról
Ki hozta létre?Mily ördögi tett?
Mindig volt, ilyet nem teremthetett
senki?Az ember csak részletbe lát,
s részlet részletbe rejti önmagát.
Lehet: a Lélek a mozgó anyag.
Isten-önmagad.Sátán-önmagad.
Lehet: az Anyag mondhat csak mesét,
melyből kín szökken, vagy gyönyörűség
áramlik, áthat agyat és szemet,
s léleknek hitt mozgásnak hízeleg.
Mindez lehet.Félelmetes világ
az Anyagé.Álcázza önmagát
a részletekkel.Szakadó hidak
rémét hozza el minden pillanat.
S már újra épít.Ott a csend mögött.
S minden hangba az Anyag költözött.
Költő, tudós, gondolkodó hona
az Anyag-lét.Gyönyörű mostoha
és rút anya.Szépséges szerető
olykor, szikrázik éjarany-eső.
S a költő lázad, tűz lobban, ragyog,
sötétbe fut.A lázadás halott.
A tudós viszi dicsfény-részletét,
míg hiúsága semmivé elég.
Gondolkodó?Kételyével marad:
- Anyag mozgása minden gondolat?
Kis fatönkre bizakodón feláll,
s tapogat.Vakkant rá a vaksi táj.
A költő mégis, kis, kedves bolond,
nem tud, de jobban sejti hol a gond:
más élet kell, másként mozgó anyag
roppanó Idő-árkádok alatt.
Ilyen költőt nem szeret a világ,
akkor sem, ha szoborba önti át:
szobrához ember-nyájat úgy terel,
hogy az Eszme lényegét veszti el.
Az Anyag jó, csak rosszak a szívek?
Mozgások gyakran túl hirtelenek?
Máskor meg fék kellene, de a NEM
nincsen sehol.Győz az embertelen.
Végül a költő is csak játszogat:
lemondót, bízót, vár holnapokat,
melyeket, titkon, megúnt várni már,
s csüggedőt, mikor károg a határ,
őszben nyaral, nyárban sírva fakad,
télre ébred fehér dal-fák alatt,
népet szeret és népet megutál,
(s a nép bámul, ostoba birkanyáj),
Istent játszik, mert ember nem lehet
(nem engedik az embertelenek),
Ördögre vált, ablakon bezörög
(de nyelvet ölt rá kis komisz kölyök),
Prófétát színlel, új jövendölőt
(könnyű ez, csak: ne jósolj jobb időt!),
azt mímeli olykor: hazája van
(s bevallja: nincs, de az is hasztalan), -
s piros szívét magasba emeli
(elhíresztelték: nincs szíve neki!),
s így szól a Szív (nem a költő maga!):
kell az Anyag békítő Csillaga
(mely Léleké is, hozzá csillog át,
küld el álmokból hozott koronát),
tudáshoz nyílt, bevallott nem-tudás
(hány eszme-gőg léleknek árulás!),
Kéz, mely átnyúl önző érdek felett
megtalálni más, segítő kezet...
Tudom: ily Szíven egyaránt nevet
fenti, lenti.Rossz Érdek-istenek
hatalma hosszú még, lehet, örök,
s nem nyílnak ki a földi börtönök,
s égiek sem...mégis, Te Szív, - talán
tehetnék mást?! - a Lélek Csillagán
ejtett sebeket meg-megmutatom
e meredek és kanyargós úton,
hol szakadék, sunyító nép terem,
s melynek álneve az: történelem.
(2009)
Mindig volt, ilyet nem teremthetett
senki?Az ember csak részletbe lát,
s részlet részletbe rejti önmagát.
Lehet: a Lélek a mozgó anyag.
Isten-önmagad.Sátán-önmagad.
Lehet: az Anyag mondhat csak mesét,
melyből kín szökken, vagy gyönyörűség
áramlik, áthat agyat és szemet,
s léleknek hitt mozgásnak hízeleg.
Mindez lehet.Félelmetes világ
az Anyagé.Álcázza önmagát
a részletekkel.Szakadó hidak
rémét hozza el minden pillanat.
S már újra épít.Ott a csend mögött.
S minden hangba az Anyag költözött.
Költő, tudós, gondolkodó hona
az Anyag-lét.Gyönyörű mostoha
és rút anya.Szépséges szerető
olykor, szikrázik éjarany-eső.
S a költő lázad, tűz lobban, ragyog,
sötétbe fut.A lázadás halott.
A tudós viszi dicsfény-részletét,
míg hiúsága semmivé elég.
Gondolkodó?Kételyével marad:
- Anyag mozgása minden gondolat?
Kis fatönkre bizakodón feláll,
s tapogat.Vakkant rá a vaksi táj.
A költő mégis, kis, kedves bolond,
nem tud, de jobban sejti hol a gond:
más élet kell, másként mozgó anyag
roppanó Idő-árkádok alatt.
Ilyen költőt nem szeret a világ,
akkor sem, ha szoborba önti át:
szobrához ember-nyájat úgy terel,
hogy az Eszme lényegét veszti el.
Az Anyag jó, csak rosszak a szívek?
Mozgások gyakran túl hirtelenek?
Máskor meg fék kellene, de a NEM
nincsen sehol.Győz az embertelen.
Végül a költő is csak játszogat:
lemondót, bízót, vár holnapokat,
melyeket, titkon, megúnt várni már,
s csüggedőt, mikor károg a határ,
őszben nyaral, nyárban sírva fakad,
télre ébred fehér dal-fák alatt,
népet szeret és népet megutál,
(s a nép bámul, ostoba birkanyáj),
Istent játszik, mert ember nem lehet
(nem engedik az embertelenek),
Ördögre vált, ablakon bezörög
(de nyelvet ölt rá kis komisz kölyök),
Prófétát színlel, új jövendölőt
(könnyű ez, csak: ne jósolj jobb időt!),
azt mímeli olykor: hazája van
(s bevallja: nincs, de az is hasztalan), -
s piros szívét magasba emeli
(elhíresztelték: nincs szíve neki!),
s így szól a Szív (nem a költő maga!):
kell az Anyag békítő Csillaga
(mely Léleké is, hozzá csillog át,
küld el álmokból hozott koronát),
tudáshoz nyílt, bevallott nem-tudás
(hány eszme-gőg léleknek árulás!),
Kéz, mely átnyúl önző érdek felett
megtalálni más, segítő kezet...
Tudom: ily Szíven egyaránt nevet
fenti, lenti.Rossz Érdek-istenek
hatalma hosszú még, lehet, örök,
s nem nyílnak ki a földi börtönök,
s égiek sem...mégis, Te Szív, - talán
tehetnék mást?! - a Lélek Csillagán
ejtett sebeket meg-megmutatom
e meredek és kanyargós úton,
hol szakadék, sunyító nép terem,
s melynek álneve az: történelem.
(2009)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!