Még keresem az igazit. Talán hagynom kéne, hogy rám találjon. De egyszerűen képtelen vagyok a tétlen várakozásra. Járom a nagyvilágot, keresek, kutatok. Vagy egyszerűen csak spontán sodródom. Ha úgy érzem, azonos hullámhosszon vagyunk, epedő tekintettel figyelem őt. Néha aztán a stírölést tettek követik. Kiválasztottammal szépen elvonulok, s engedem, hogy a kezem vezessen. Sokfélével volt már dolgom; kicsivel, naggyal, csúnyával, aranyossal. De még egyiktől sem dobódtam fel olyannyira, hogy azt mondjam: igen, azt akarom, hogy életem végéig birtokoljuk egymást. Talán csak a pillanatnyi hangulat vezet döntéseimben? Meglehet. S az is lehet, hogy így már sok jó lehetőséget elszalasztottam. Hiába, a vágy hamar elillan, s csak magamon nevethetek, hogy hogy a fenébe is tetszhetett meg nekem első látásra. De én a legjobbat akarom megkaparintani.
Demográfiai okokból természetesen a legtöbb együttlétem kínaiakkal volt. De hamar kiábrándultam belőlük; rengetegen vannak, szaknyelven akár „tömeggyártottnak” is nevezhetnénk őket, s az az érdekes - az európai orrnak leginkább furcsa bűznek tűnő - szag is korán megutálatosodott számomra. Naná, hogy van bennem annyi tartás, hogy nem kezdek egy olyannal, aminek a másolata bármikor szembejöhet velem. Igaz, volt egy-kettő, amelyik egész jól szerepelt a próbán, ám a legtöbb esetben a méretekkel gondok voltak. Na, meg aztán a minőség is hagy némi kívánni valót maga után, bár lehet, hogy vágott szeműeknél ez a módi. Nekem olyan élményre volt szükségem, mely az egész lelkemet feldúlja, s úgy érezhetem, testileg is összetartozunk.
Kis idő múltán végül úgy tűnt, megleltem Őt. Egy olaszt. Épp nyaralni voltam a tengernél, mikor kiszúrtam. Mikor tovább szemeztem vele, olyan érzésem támadt, hogy a magáévá akar tenni. Nem haboztam, odaslisszoltam hozzá, megragadtam, s elvittem kipróbálni. Őrült sebességgel téptem le magamról a ruhát. Azt akartam, hogy minél előbb eggyé váljunk. Elsőre úgy tűnt, hogy ő az, akire mindig is vártam. Ám itt-ott elég durván megszorította testemet, fájó nyomot hagyva rajtam. A kezdeti mámor nem váltotta be hozzá fűzött reményeimet. Bár vele elit nőcikének érezhettem volna magam, a kihívósága kész hadüzenet lett volna a riválisoknak. Nem akarok unalmas életet, de nem akarok akciófilmben sem élni. Így hát dobtam.
Pár hónap múlva a hegyekben kirándultam. A friss levegő jót tett érzékeimnek, úgy éreztem, megtisztultam minden mocsoktól. Letisztult elmével baktattam utamon, s egy véletlen folytán megláttam. Termetes volt, meg kell hagyni. Vele biztos nem szégyenülnék meg – gondoltam akkor. Pár kiló hízás a részemről abszolút megengedett, hiszen ellensúlyozná az ő mérete az én túlsúlyomat. Izgatott lettem a gondolat hatására. Megsimítottam, tapintatra olyan volt, mint a bársony. A kezem forró nyomot hagyott rajta. Kívántam, azzal a végtelenül tiszta, égető vággyal, mint az elsőt életemben. Vágyam a tettek mezejére hajtott. Csakhamar újból anyaszült meztelen lettem, s éreztem, ahogy a testemhez ér. Boldog élvezettel örömködtem vele. Nagysága elbűvölt, s főképp a szélessége okozott gyönyört. Ám érdeklődésem – a csúcs elérése után – lanyhulni kezdett. Idegenkedve fejtettem le magamról ezt a böszme nagy teremtést. Bár hatalmas méretével elkápráztatott, ledöntött a lábamról - s én engedtem akaratának, úgy éreztem, egy idő után mellette valódi tramplivá válnék. Ridegen utasítottam el minden további könyörgését. Az alkalmi kaland után az előbb érzett makulátlanságomnak is nyoma veszett. Kiüresedve fordultam be az ösvény melletti sörkertbe.
Tavasz van. Ebben a bolondos évszakban minden elképzelhető. Talán ma meglelem.
Álmodozva bóklásztam a gyönyörű panorámát nyújtó Champs de Marson. A mandulafák is felöltötték menyasszonyruhájukat. A légben édeskés, vattacukorra emlékeztető illatár úszott. A téren gyerekek szaladgáltak. Külföldi turisták ámultak az Eiffel-torony előtt. Néhány vérbeli honfi rosszallón végigmérte az erős akcentussal hadaró csoportot, majd ment a dolgára. Már az én fülemet is bántani kezdte a zsivaj, elsétáltam ezért a Champs-Élysées-re. Már épp indultam volna hazafelé a körtúrámról, mikor a szemem sarkából megláttam. Odafordultam egész testemmel. A hátamon jóleső borzongás futott végig. Nem akartam elhinni, hogy még senki nem vadászta le. Pedig mennyi csitri meg madám halad el nap mint nap ezen a vonalon. És egy se szúrta ki. Megilletődve szobroztam, azt hittem, álmodom. Biztos idevalósi, ez annyira evidens. A könnyű eleganciába burkolt szenvedély egyértelműen francia vérre utalt. Miután felocsúdtam, megtettem a kellő lépéseket. Igyekeztem tisztelettel tekinteni rá, de pajkos mosolyomból a körülöttem levők számára csakhamar világossá vált, mi az ábra. Nem bírtam tovább türtőztetni magam, kezemet beléfúrtam, s magammal vittem. Elhomályosult tekintettel kerestem a megfelelő helyet, ahol senki sem zavar meg. Egy mellettem álló nő megjegyezte: „Jó az ízlése!” Én bólintottam, majd tovább haladtam. Fejemen eközben baljós sejtelmek cikáztak át: mi van, ha csúnyának, netán kövérnek talál majd? Ha nem akar hozzásimulni a testemhez, ha makacsul elhúzódik testemtől? Végül is nem erőszakoskodhatok vele. Joga van jobb csajra igényt tartani. Csak úgy félek a csalódástól. Bár, ha jobban szemügyre veszem, méretei mintha épp az én adottságaimhoz lennének igazítva. És igen. Miután kettesben maradtunk, meggyőződtem róla, testileg is egy párt alkotunk. Lelkem a boldogság vizein rezgett, nem akartam elválni tőle. Idegpályáimat elözönlötte a kéjes mámor. Ehhez hasonlatos extázisban még soha sem volt részem. Bőröm kigyúlt, testem lángolt a forróságtól. A gyönyör legmagasabb fokát áthágva most először nem éreztem a kiábrándulást. Ugyanolyan erősen szorítottam magamhoz, mint az első percben. Homlokom gyöngyözött az átélt mennyország hatására. De hogyan tovább? Tényleg neki akarok elköteleződni? És mi lesz, ha mégsem tart örökké? Ha testem hűtlen lesz hozzá? Ha a kezem továbbra is elvándorol új szerelmi afférok reményében? A döntés roppant nehéz, s nem habozhatok sokáig. Mindent vagy semmit. Elvégre ez az én elvem. Hogy ebben a negyedórában sikerült-e átélnem a mindent? Azt hiszem, igen. S hogy a semmi, az elhidegülés vajon felüti-e fejét kapcsolatunkban? Csak remélni tudom, hogy nem. Mindenesetre jó előjel, hogy lelkesedésem azután sem lankadt, miután az élvezet kiteljesedett, s vágyam kielégült. Meneküljek, vagy maradjak? Még nem késő. Szerelmi lugasunkból kilépve lépteim elnehezültek, komoly erőfeszítésembe telt megmerevedett tagjaimat engedelmességre bírni. Tessék: újra hamarabb járt a kezem, mint az eszem. De már nincs visszaút. A „baj” már megtörtént. Oda vagyok érte, lenyűgözött, olthatatlan kívánalommal tekintek rá. Mialatt vágyamra összpontosítottam, lépteim újra szárnyalóan könnyűek lettek. Észre se vettem, de lábaim maguktól vittek a végső döntés kimondásának helyszínére. Lelkemen egyfajta ünnepélyes pátosz lett úrrá. Végre, végre-valahára megtaláltam, mint egy öreg halász a tenger legnagyobb igazgyöngyét, s most itt vagyok, hogy hivatalosan is egybekössük sorsunk fonalát. Kezem izgatott matatásba kezdett a Louis Vuitton táskám legmélyén.
- Ötvenöt euró lesz a szoknya. - mondta apatikusan az eladólány.
- Ötvenöt euró a boldogságért! - nyújtottam át az összeget megrészegült arccal.