Ejjha...köszönöm Roland és Mower! Igazából nem szoktam megfogalmazni magamban az élmények 'miértjét' amikor képet nézek, de ennek talán az az oka, hogy a szavakkal valahogyan a mélyebb és sötétebb gondolatok is butuskávé és gyermnekien egyszerűvé válnak. Azaz sokkal jobb csak sejteni valamit a ködben, és úgy menekülni előle, mint szembe találkozni vele és jól megnézni megnézni:) Mindenesetre köszönöm a kedves szavakat!!!

Na igen,ahogy Roland mondja.Ezekre a képeidre nehéz szavaban megfogalmazni mindazt a belső tartalmat amit a látványa kivált a szemlélőben,mert amint kimondjuk,máris kevésnek vagy legalábbis pontatlannak tűnik az egész.Kicsit költőnek kell lennie annak,aki mindannyiunk nevében beszél,és szerencsére Roland az.
A lélek bevilágítatlan mélytengerében élnek azok az archaikus érzések és létállapot töredékek amikkel mindannyian együtt élünk,de nem tudunk felőlük semmit.Nincsenek rá szavaink,ezért nem beszélünk róla,ha pedig nem beszélünk róla,olybá vesszük mintha nem is léteznének.Aztán amikor mégis szembe találjuk magunkat velük,megrettenünk.Pedig mi vagyunk azok,mentesen a civilizáció és a kultúra álcájától,édenien tiszta állapotban,szennyezetlenül.A pszihé ilyen kicsontozott,pőre valóságait jelentik számonra ezek a képeid.Grat!

Nehéz álmok ősrettegést idéző hangulata. Nem is a megsemmisülés (akkor nincs már mitől félni), hanem a rossz helyen való testetlen létezésben uralkodó kín az amit sugallnak nekem ezek a munkáid. Rémálom, kavargás, a gonosszal való mentális szembesülés, asztárlpokol, bukott angyalok fergetegében való gazdátlan bezártság! Kemény!