-Ismét kudarcot vallottam. Úgy éreztem, megtaláltam mindent az életben, amire szükségem van, de sajnos mégsem. Ha tehetném, elpusztítanék mindent, amit nem tartok helyesnek. Bár lenne egy időzóna, ahova minden elkerülhetne, ami nekem nem hiányzik. De egyszer élünk, akkor is rövid ideig. Az élet kegyetlen tud lenni, hűvös és semmitmondó. Én a helyében elkezdenék kegyelemért imádkozni. Ön nem gondolja?
-Ne haragudjon, ön kicsoda? Hozzám beszélt az imént? -kérdezte egy férfi fura tekintettel, mikor végre oda fordult
Egy nő volt. Hatalmas szalmakalapot viselt és virágmintás blúzt, arcán szeplők táncoltak beszéd közben, homokszínű haja lágyan omlott vállára, szeme valahol a zöld és a szürke között. 20-25 éves lehetett, lila szandálja szinte rikított hófehér lábán. Hatalmas érdeklődés látszott rajta. Életerős nő.
-Elnézést, nem gondoltam bele, hogy igazából nem is köszöntem. Jó napot! Iszonyatos napunk van, nemde? -kérdezte
-Szóval hozzám beszélt. Örvendek, én..
-Nincs szükség névre. A nevek csak megszólítások, nem a személyedet tükrözik, csak megkülönböztetnek néhány embertől, bár millió embert hívnak még ugyanúgy. Így mégsem vagy vele különb, mint más.
-Ebbe eddig bele sem gondoltam...
-Maga magányos. Egyet értene a nézeteimmel, ha mind elmondanám. De irigy ember vagyok, néha úgy érzem, jobb, ha nem mondok el mindent, mert valaki ellopja tőlem, és akkor már nem is gondolhatom úgy.
-Nyugodtan elmondhatja, én szívesen meghallgatom, és véleményt is fűzök hozzá, ha szükségét érzem.
-Maga nagyon megtetszett nekem. Kíváncsi lennék mindenre önnel kapcsolatban.
-Mi mindenre? -kérdezte a férfi
-Hogy issza a kávét, inkább zuhanyzik, vagy kádban fürdik, ért-e ön a tapétázáshoz, hitt-e, hogy létezik a Mikulás, mosolyog-e elégszer egy nap, mennyiszer gondol arra naponta, hogy meg kéne változtatni valamit, tud-e trapézt szerkeszteni, hányszor mondta ki életében, hogy "fantasztikus".
-Sok tejjel, kis cukorral, csak kádam van, soha életemben nem tapétáztam, 5 éves koromig szentül hittem benne, nem mosolygok, nincs rá időm, sokszor gondolok változtatásra, középiskolában még tudtam, az utolsó kérdésre nem tudok választ adni, de annyiszor nem használom ezt a szót.
-Látom, benne van a játékban. Szúrjunk ki magunknak egy embert és próbáljuk megfejteni, hogy milyen is valójában. -ekkor a nő rábökött egy 50-es éveit taposó hölgyre, nehéz szatyrokat cipelt, háta meggörbült, haja erősen őszült, tekintetén nem látszódott életkedv. -Uram, kezdje ön a játékot. Azzal a hölggyel, ott! Vajon ki ő?
-Talán Juditnak hívják, olyan juditos az arca. 52 éves, férjes asszony, 3 gyerekkel, az élet megterhelte, a férje egy semmirekellő munkás, aki néha meg is veri, szeret szép virágokat venni, kedvenc szórakozása a főzés és a varrogatás, 3 gyerekét szinte egyedül nevelte fel, szeretne egy apró kutyát maga mellé, aki minden szavát meghallgatja, gyerekkorában híres tv bemondó akart lenni.
-Elképzeltem. Judit..hmm. Érdekes asszony lehet. Remélem, jobbra fordul a sorsa.
-Ön következik. Keresek egy embert. -majd a férfi rámutatott egy kamasz fiúra
-Ő Dániel, de csak az anyukája hívja így, Daninak becézik általában, 18 és fél éves, most érettségizik, nagyon ideges, fél, hogy nem fog sikerülni és nem lesz belőle értékes ember. Szeret koncertre járni és a neten lógni, kisebb korában fára mászás közben leesett és eltörte a karját, ezért nagyon leszidták. Módfelett gyakran hagyja el a száját a "haver" szó, pedig nem is szereti. Reggelente fürdik meg és néha ki is vasalja a haját, de ezt nem vallja be senkinek. Van egy kövér tengerimalaca. Nagy léptekkel jár, már nagyon haza akar érni, valami fontos dolga van otthon.
-El tudom róla képzelni mindezt. Nem is tudtam, hogy ennyire le tud kötni más emberek élete, ha én próbálom kitalálni.
-Nem is bonyolult játék, ugye? Csak egy-két apróságot kell megfigyelni az adott személyen, és máris eszébe jut róla valami. De itt egy nő, tessék, hűvös és semmitmondó, mint az élet. Meséljen róla!
-Azt hiszem, ő Ágnes. Igen, Ágnes. 29 éves. Irodai beosztott, mondhatni csak ugrál más emberek parancsára, kávét főz és levelekre válaszol. Elégedetlen az életével, akár a külsejével. Szeretne karcsúbb derekat, pedig igazán nincs rá oka. Ha tehetné, merészebbre vágatná a haját, de fél, hogy másoknak nem tetszene, vagy éppen nevetség tárgya válna belőle miatta. Szeretne minden hétvégén étteremben enni, de csak otthon eszik, mélyfagyasztott ételt. A szülei minden héten ellenőrző telefonhívással zaklatják, megkérdezik, vajon előléptetik-e valaha, vajon szerzett-e már egy férfit, aki végre elveszi feleségül.
-Magam sem mondhattam volna reálisabb dolgokat erről a nőről. Mintha a fejemben olvasna, majdnem ugyanezekre gondoltam. Maga tud a fejemben olvasni?
-Dehogy tudok...egyszerű ember vagyok egyszerű képességekkel. De várjon, kikötődött a cipőfűzőm, gyorsan megcsinálom.
Mire a férfi visszanézett maga mellé, a nő már sehol nem volt. Mintha a föld nyelte volna el. A férfi egy pár másodpercig némán ült a helyén, majd úgy döntött, haza indul, hiszen a nő már valószínűleg nem fog visszatérni.
Hazafele is végig ez a nő járt a fejében. Azt se tudta, ki ő, pedig vagy fél órát beszélgetett vele. Kíváncsi volt rá, talán még meg is tetszett neki.
17 óra 40 percre ért haza. Eddig mindig majdnem pontban 17 órára érkezett, minden egyes nap, de ez a nap más volt. Végre ledőlhetett a fotelba, kezébe vehette a tegnapi újságot, amit nem volt ereje tegnap kiolvasni. A hátulját nézte meg először, mint mindig, megnézi a gyászjelentéseket és az eltűnéseket. Furcsamód érdeklődik a szerencsétlenül járt emberek iránt, de inkább csak átfut a neveken és a képeken. De most valamin megakadt a szeme. Azt a nőt látta meg az eltűntek képei között. Azt a nőt, akivel ma beszélt. Az a nagy szalmakalap volt rajta és a virágmintás blúz még a képen is, szeplős arca kedvesen mosolygott, életerősen, homokszínű haja lágyan omlott a vállára. Adatai közt az szerepelt, mára már 36 éves. 12 éve tűnt el. Azonban a családja nem adta fel a keresést, bár talán ők is tisztában lehetnek vele, hogy már nem sok rá az esély, hogy élve megkerül, inkább csak a holttestét keresik, hadd temessék el tisztességesen. De a képen ugyanolyan életerős és érdeklődő volt, mint a mai délutánon.