FOHÁSZ:

Kegyelem néktek és békesség!
Szíveitekben csendesség,
Tövissel-gyöngyös ékesség,
Irgalom útja: fényesség!
Ámen.

ÉNEK:
(a 460. ének dallamára)

Amint vagyok, szegény beteg,
Szívemet szíved váltsa meg!
Töröld le sótlan könnyemet,
Uram, hű Orvosom!

Amint vagyok, bűnös nagyon,
De békesség ül ágyamon,
Gyógyító jobbod foghatom,
Uram, hű Orvosom!

KONTEXTUS:
(Máté evangéliuma, 2. rész, 16-17. vers)

„…És amikor látták az írástudók és farizeusok, hogy együtt eszik a vámszedőkkel és bűnösökkel, mondának az ő tanítványainak: Mi dolog, hogy a vámszedőkkel és bűnösökkel eszik és iszik? És amikor hallja vala ezt Jézus, monda nékik: Nem az egészségeseknek van szükségök orvosra, hanem a betegeknek; nem azért jöttem, hogy igazakat, hanem hogy bűnösöket hívjak megtérésre.”

IMA:

Születés és halál ketrecébe zárva
az élet véges – és végtelenül árva.
Magunk vagyunk. Magányunk nem oldja más,
Mint az Igédbe-szőtt végső látomás:
Hogy lesz majd béke, boldogság, öröm,
Túl e földön-futott, reménytelen körön.
Titkaidba vetett bízással, Uram,
Megyünk már Feléd – sok hontalan!
Ámen.

ÉNEK:
(folytatás)

Amint vagyok, Te tudhatod,
Hisz sorsom árra nem hagyod,
Kezem kezeddel megfogod,
Uram, hű Orvosom!

TEXTUS:
(Máté evangéliuma, 9. rész, 23. vers)

„…IRGALMASSÁGOT AKAROK, ÉS NEM ÁLDOZATOT.”

***
Mint a kikötözött birka. Már nem is kerengek
kurtácska madzagom végén, már megültem…
A nagy, puha gazda, a hatalmas –- megöl!
Minek futkároznék? Itt áll mögöttem!

Viszket koponyámban a hely, hol a bárd majd
bemetszi. A dundi fűszálak orrom előtt
keringve, vihogva járják a táncot:
Étvágytalan a kerge, jöjjetek, együk meg őt!

***
Istenem, de könnyű volna
boldognak hinni másokat,
Ha nem látnám: földig hajolva
mennyi még az áldozat!

Az áldozat szép, fehér bárány,
Az áldozatnak füstje van,
Az áldozat füstje égre szállván
Messze kiált szótalan…

***
Déva-várunkhoz nincsen áldozat még,
Mit fölrakunk délig, összeomlik estig,
A szelek szava csak roskatagra száll:
Szikára-sem-épült, föveny-talpú vár.

Déva várunkhoz nincs vér s gyönge húsa,
Mit fölrakunk estig, leromlik hajnalra,
Tizenkét kőműves jajdul fel szívünkben:
Foganatos átok! Irgalom segítsen!

Húzni kell a sorsot, álmaink kivesse!
Áldozatos kínnal kő közé temetve.
Mit fölrakunk estig, semmivé lesz éjjel,
Tizenkét rettegés, virrasztó reménnyel.

Húzni kell a sorsot, megszenvedett árat
kínálni az égnek, úgy rakni a várat!
Míg húsa-vére nincsen, tehetetlen állunk
a recsegő porban, s porlik Déva-várunk!

***
Nem kérni jöttem –- adni csak.
Kevés-magamból, hogyha kellek.
Százfelé hullani
belétek-ültetett hitekkel,
Feleződni a kenyerekkel,
Parancsolni a meghalónak:
„Lázár, néked mondom, kelj fel!”

Nézzetek reám
csodát-váró szemeknek
boncoló tüzével,
Amíg feloldom értetek
belülről-homlokom-verő
némaságom…
Tudom, majd megfeszíttetem.
Várom.

***
Áldott vagy te az asszonyok között,
Aki fiadnak szólíthatod őt, aki elindítottad
szive dobbanását tiéddel-egyverésű dalra.
Hogy a véredből-szakadtat világrahoztad,
és benépesítetted nekem Lacho hegycsúcsait.
Áldott vagy te az asszonyok között, mert
az ismeretlen szürkületben, mint Erosz
méltatlan bár, de hívatott szolgája
megáldalak, és tiéd az örök fény minden
mezők felett, aki felvirágoztattad a föld virágait.
És áldott vagy te az asszonyok között, ki
méhedben viselted a gyopár-szerelmek tisztaságát,
A lehajtott-fejű belenyugvás hatalmát…
Aki gyümölcsödért tanítod a szép alázatot,
-- megszültél engem is magam-ismerő megújulásra.

Asszony, hogyan tudhatnád, mennyire
áldott vagy te az anyák között,
kik fiakkal vajúdtak egykor?!
Ámen.

IMA:

A szeretet a Te parancsod,
Szeresd hát, akik szeretnek.
Átoktól, szennytől, háborútól
Óvd meg, Uram, a szerelmet!
Szobrász-kötényed tartsd alájuk,
Atya-szívedben ringasd őket,
Átokban, szennyben, háborúban,
Uram, szeresd a szeretőket!
A szerelem a legszebb zsoltár,
Ami dicséretedre itt zenghet,
Bár himnusz zúgná mindenütt,
Mosva háborút, átkot, szennyet!
Uram, Uram! Mit is tehetnénk?
Annyi jóra nem képes az ember.
Áldott legyél, hogy gyarló szívünket
Megkoronázod szerelemmel!
Ámen.

ÉNEK:
(folytatás)

Amint vagyok –- irgalmadé,
Nem kérded: Bűnöm hoztam-é,
Szívem áldásod elnyeré,
Uram, hű Orvosom!

ZÁRÓIMA:

Mennyei Atyám, adj nekem
erőt általad gyűjtenem,
Hogy nem a törvény, de Kegyelmed
készít szívemnek engedelmet,
És hinnem kell, jaj, kell nagyon:
Az én szívem is hatalom,
Hegyet mozdító, vizen-járó…
S embert halászó csoda-háló!

Á M E N !