Fényruhádon fehér fodor.
Az elbóbiskolt bóbiták
fűálma fut és kékbe lóg.
Ó, kék világ, ó, két világ!

Nyárkisasszony, a fenti lent
a lenti fentre mint nevet!
Topánkád szöcske-híd alatt,
s kedvesen kéklik két szemed.

Fűálom fut, s a bóbiták
bókolnak, fel sem ébredőn.
Kell ébredés? Kell kétkedés?
Fuss, álom, nyár, két szívmezőn!

Nyárkisasszony, az óra jár,
időt visz el nagy számlapon:
a Te időd, az én időm, -
s még csak el sem kiálthatom.

Csitt! - szól a csend.Csitt! - szól a dal.
A dal is csend.Csend is dalol.
Szitakötőkre láng ezüst
csend-hangokból szikrát kiszór.

Nyárkisasszony, szeress, szeress!
Miénk dalcsendes fenti lent, -
egy végesen is égi út,
mely hív szépséget, végtelent.

(2009)