Úgy lennék lágy szellő, mi hajadba markolna,
Mi tomboló viharként, csak érted harcolna.
Úgy lennék napfény, mi bőrödön pirul,
Mi arcodhoz lágyan, s melegen simul.

Úgy lennék két szemed, hogy szép legyen a világ,
Bármit is látnék, ott nőne száz virág,
Ragyognék mindig, bármerre néznék,
S könnyeket ejteni, sohasem félnék.

Úgy lennék a hangod, s lágyan harsognék,
Csengő dalom énekelve, a rosszkedvvel dacolnék,
Hallatnám mindenütt, vidám énekem,
Nem zajongna némaság, mi elnyomja életem.

Úgy lennék a lelked, s galambként szállnék,
Éjjel nappal mindig, a fellegekben járnék,
Én szórnám a földre, a tiszta fehér hót,
Minden egyes pehelyben, egy csipetnyi jót.

Úgy lennék álmaid, mik életre kelnének,
Mik rossz kedvel, vagy bús percekkel, sohasem telnének,
Nem kérdezné senki, mi az mit szeretnék,
S a holdból is fényes, ezüstpénzt veretnék.

Úgy lennék szíved, halk dobbanása,
A szerelmed tüzének, forró lobbanása,
Úgy lennék árnyad, a vakító fényben,
S testednek melege, a jéghideg télben.

Úgy lennék örömöd, de bánatod lettem,
Úgy lennék mosolyod, mit régen elvettem,
Ha hited lennék félek, kudarcot valannék,
Lennék az életed, de félek, hogy meghalnék.