Vége felé közeledett a tél.Hóbortos Károly, aki egy irdatlan nagy és irtatlan erdő mellett éldegélt, elindult vadászni.Felesége gondosan feljegyezte neki egy papírszeletkére, hogy milyen vadászzsákmányt hozzon haza.Szerény lista volt ez: csak négy kövér vadnyúl, négy sütnivaló fácán és két háromkilós ponty szerepelt rajta.Károly hebegett valamit, hogy a hal nem vadász-, hanem halászzsákmány, de felesége azt mondta: akkor halászzsákmányoljon is!
Vadnyulak időnként akadtak, de csak nagyon futólag vehette szemügyre Károly: kövér-e a tapsifüles?Azért utánuk lőtt, de hiába.Fácánt meg nem is látott.
Az erdei tavon léket vágott a jégbe, de a zsinór végén nem akart horogra kerülni hal, egy se.No a ponty után is pontot tehetett, azaz inkább kérdőjelet.
Ezek voltak a kisebb bajok, de jött a nagy is.Addig-addig barangolt vadak után az erdőben, amíg eltévedt.Időnként lőtt egyet a puskájával, hátha meghallja emberfia és segítségére siet.Ám csak nyúlfia, rókafia, meg egyéb állatfia-állatlánya hallotta, és azok nem igyekeztek útbaigazítani.Végül utolsó töltényét is ellőtte a levegőbe.Annyi bummbummbumm után sem cukor, sem kávé, sem tea, sem rum, szóval, semmi sem a közismert gyermekmondókából, és így útbaigazítás sem a mélyen tisztelt publikumtól vagy mástól.
Nekibúsult Károly, de azután meglátott egy barlangot.Ott szállásra lelhet, gondolta, mert a nap már erősen elmenőben-lemenőben volt.Amellett havazni is kezdett.
Nem szerette volna azonban Károly, ha rablóbarlangba toppan be, ezért elhatározta: előbb tudakozódni fog a barlang lakottságáról-lakatlanságáról.
Jó hangosan bekiáltott hát a barlang száján:
- Hé! Van itt valaki?!
A barlangban egy mackó aludta téli álmát.Felébredt és kedvetlenül kidörmögött:
- Ne kiabálj, brumbrum! Alszom, brumbrum! Ki vagy, brumbrum?!
- Vadász! - vallotta be Károly.
- A ház?! - döbbent meg a medve.Mi van a házammal?!
Károly elmagyarázta neki, hogy ő nem ház, hanem vadász, és a medve köteles neki szállást adni, mert ha nincs vadász - nincsen erdő, ha nincsen erdő - nincsen medve.
- Ha én, a vadász, nem volnék, ki vadászna rád?! - tette hozzá szemrehányóan, mintha a medvevadászat merő vadászönzetlenségből, éppen a medve érdekében történne.
A medve felfogása nem volt valami gyors, mert háromszor is elmondatta magának a dolgot, de végül belátta, hogy az erdő és saját érdekében szállást kell adnia a vadászkodó Károlynak, mert tényleg, ha nem volna vadász...
... hogy te milyen rettentő okos vagy! - brummogott-csodálkozott a medve.
- Nem tagadom, az vagyok! - mondta Károly önérzetesen.Hanem tudod mit?! Hagyd, hogy rádfeküdhessem és a te fejed legyen a párnám!Így majd az én okos fejemből átszáll egy adag okosság a te buksidba.Tudod, hogy a madár is fáról fára röppen!
A medve ezt is háromszor mondatta el magának, de utána nagyon nekilelkesedett.Készséggel megengedte, hogy a vadász ráfeküdhessen, az meg, persze, szívesebben tette ezt a puha, meleg medvebundára, mint a barlang hideg kövére.Amikor a mackó elaludt, Károly elővette tarisznyáját, evett, ivott.Utána ő is álomba szenderedett az élő medvebundán.
Másnapra elállt a havazás, kisütött a napocska.Károly felfedezőútra indult a barlangból. Igen messzire kellett ugyan mennie, de végül, nagy szerencséjére, favágókat talált. Kiderült, hogy onnan nincs is már olyan távol az otthona, mint hitte, sőt, egészen közel a faluja.Hazaballagott hát.Felesége annyira aggódott érte, hogy ezúttal nem kérte tőle számon sem a nyulakat, sem a fácánokat, de még a két pontyot sem.Örült, hogy épségben hazajutott a férje.
Egy hét múlva, már a tavaszi nap sugarainál, előbújt a medve is.A bundás agyában még mindig ott volt a madárfészkes gondolat: vajon mennyi okosság repülhetett át az ő fejébe a vadászéból?
Csökönyös mackó volt, elhatározta: ha törik, ha szakad, de megtudakolja ezt Károlytól.Fel is kereste a vadászt a faluban.
Nagy volt Károly meglepetése.Felesége, szerencsére, nem volt odahaza: a tyúkvásáron pityipatyipletykált Palipetyinénivel.A medve kérdésére Károly buzgón vakargatta tarkóját:
- No ezt csak akkor tudnám megmondani, ha négy nyulat hoznál!Ha az ember ész után nyúl, mi tagadás, kell az a nyúl!
A medve nagyon tudni akarta, hogy okossága mennyivel növekedett, így másodnapra beállított a nyulakkal.
A furfangos vadász ekkor, némi fülvakarás után, úgy vélte: még négy fácán is kellene a dologhoz, vagyis ahhoz, hogy a medve okosságát lemérje.Tudod: ha itt van a fácán, te is mindent jobban látsz ám! - tette hozzá.
A medve bosszúsan dörmögött de harmadnapra mégis ott termett a fácánokkal.Ám ekkorra mit gondolt ki a furfangos Károly? Felesége úgyis annyit emlegeti a rókaprémes kabátot, mi lenne, ha rókát is hozatna ezzel a nagy bumfordival? Persze, azt mondta, hogy a veresbundás játszópajtásnak kellene neki.Tudod: ki rókával játszik, annak az ész jobban látszik! - tette hozzá.
A medve már kezdte türelmét veszíteni, de nagynehezen mégiscsak ráállt, hogy egy rókát is hoz a játékoskedvű vadásznak.Ám hozzátette: ha akkor sem méri le az ő észnövekedését, hát harapni, meg karmolni fog mérgében!
Hamarosan találkozott is a mackó egy rókával és annak rögtön elmondta: egy vadász, az ő észfölmérője, rókát akar játszópajtásul.Annak a rókának bizonyára arany élete lesz! Nem jönne el vele a vadászhoz?!
A róka gondolkodott, alaposan kikérdezte a medvét a dolog felől, majd így szólt:
- Szívesen elmegyek, mivel én is imádok játszani.Várj, egy zsákot is hozok magammal!Így érdekesebb lesz a játék.Tudod: zsákbanfutás, zsákbamacska... Én majd elrejtőzöm ennél a vadásznál, a tyúkólban.Te pedig tartsd szóval ezt a játékos kedvű vadászt, de sokáig-sokáig! Addig én megtanítom játszani a tyúkól derék kotkodácsolóit is, ez lesz majd a nagy meglepetés! Ám el ne felejtsd: ehhez idő kell, tehát sokáig, de sokáig beszélj a vadásznak erről-arról, kárról, körtéről, viharról, verébről, szépszemű szederről, szúrós vadméhekről, meg miegymásról.Hordj össze hetet-havat!
A medve így is tett.Beszélt, brummogott, brümmögött, dirmegett, dörmögött.Károly meg egyre-másra, mind türelmetlenebbül, visszatért a kérdésre: hol van a róka, amit hozott?! Ő most már kész megmérni a mackó észnövekedését, akár méterben, akár kilogrammban, de előbb árulja el: hol van az ő leendő játszópajtása, az a szépséges veresbundás?!
A róka ezalatt úgy megtömte a zsákot tyúkokkal, hogy alig bírt odébbállni vele.Amikor a medve végül elárulta, hogy a tyúkólban rejtőzködik a veresbundás koma, mint a tyúkok játékoktatója, Károly rosszat sejtett, fejéhez kapott és rohant a tyúkólhoz.No abban lézengett még néhány tyúk, róka sehol, de szemmellátható volt a ravasz állat nagy tyúkeltűntető tehetsége.
Felkapott a vadász egy hatalmas bunkót és iszonyú méreggel rá-rávert vele a medve koponyájára:
- Hű de megokosodtál, te tökfej!Nem érzed?!Csak úgy ding-döng az okosságtól az a mindeddig üres kobakod!Nem érzed?!
A szomszédból meg egy kutya futott át és a medvére rontott.A medve ki nem állhatta a kutyákat, ezt a harapóst pedig még kevésbé kedvelte.Felkapta és a tyúkólra hajította.Összedőlt a tyúkól, mint a kártyavár, és a megmaradt tyúkokat mind kártyalaposította.
A medve elfutott az erdőbe.Ott fűnek-fának mesélte, hogy nagybunkós észfelmérésben részesült, ami fájdalmas volt ugyan, de most már bizonyos: ő lett az erdő legokosabb állata.A vadász fejéből ugyanis, még a télen, a barlangban az ő fejébe röppent át mind a tudomány, mint a madár egyik fáról a másikra.
Az állatok közül ki ezt, ki azt gondolta a medve dicsekvéséről és sokféle történet kelt róla szárnyra-lábra.A róka gúnyosan jegyezte meg:
- Lehet, hogy sok tudomány-madárka röppent át a medve fejébe, de hogy fészket egyik sem rakott benne, az bizonyos!