Valamikor régen megszülettem a térben-és időben, a Hajnal keltett életre. Azóta álmodom a világot. Sírok, nevetek, gyűlölök, szeretek. Érzek szomorúságot, veszteséget, boldogságot, szerelmet.. Szükségem van a magányra, máskor Társra vágyom. Egy vagyok a sok közül, mégsincs hasonló hozzám. Szeretem az emlékeket, van hova menekülni, ha a jelen képei visszaerőszakolnak a régmúlt időkbe.
A múltban élünk, a jelenben remélünk, a jövőben bízunk. Emlékezünk, hogy élhessünk, jobbat remélünk és bízunk a változásban.
A pillanat örök, mégis múlandó. Ha nem őrizzük meg, elveszik, és pótolhatatlan.
Az É.L.E.T. olyan, amilyen. Van, mikor nehéz,igazságtalan,kavargó-kusza, s a földre sújt. Máskor elhalmoz boldogsággal,szerencsével-hamis biztonsággal nyugtat, hiszen nem változik.
Mindennek két oldala van, jó és rossz, sötét és világos, fehér és fekete, a Mi dolgunk az, hogy megtaláljuk a Középutat.
Harmóniára törekszünk, tökéletes életetb akarunk, s nem vesszük észre, hogy elrohanunk egymás mellett. Elmosódott arcok, gyenge körvonalak- ennyi az egész. Csak a legvégén jövünk rá, hogy mi mindent szalasztottunk el, hagytunk magunk mögött; de akkor már késő.
Bűnbánás, szánalom, bűntudat, féltékenység, harag, önteltség, bizonytalanság, hiszékenység, vágyakozás; emberi érzelmek. Ez mind Bennem is megvan, hiszen Én is E.M.B.E.R. vagyok. Gyarló, de hibáit szeretné jóvátenni.
Szeretek szeretni, és szeretem, ha szeretnek. Örökké? Létezik?
Mikor a homokóra utolsó szem homokja is lepereg, akkor jön el a Végső Halál.