Volt egyszer egy nagy hatalmú törpe varázsló. Úgy hívták: Ázó-Fázó Palacsintázó Pál. Nevének egyik fele igaz volt, a másik nem. Ázni nem ázott, fázni nem fázott, de a palacsintából gyakorta bepalacsintázott.
Ez a varázsló elhatározta: bablevest főz. Tüzetes vizsgálat alá akarta venni ugyanis: igazat mond-e a mondóka, amit talán ti is hallottatok, hogy "Ne nevess, mert kifut a bableves!"
Nem babra ment tehát a játék, fontos kisérletrõl volt szó. Kerített egy iszonyú nagy kondért, babot egész zsákkal, no meg minden egyebet is, amit csak a bableves megkívánhat.
Meglátta a derekas készülődést három óriás: a Szél, a Víz és a Tűz. Mindhárman ajánlkoztak: segítenek bablevest főzni.
- Jó! - hagyta helyben a törpécske varázsló. Nézzétek csak, milyen engedelmes babszemek lesznek a levesben! Azzal jobb keze kisujjára parancsolta a babszemeket, úgy, hogy azok egymásra álltak, mint az artisták a cirkuszban. A legfelső babszem oly magasan volt, hogy a Felhőkirály ablakán kukucskálhatott be. Nem sokáig tehette ezt, mert Ázó-Fázó Palacsintázó Pál leparancsolta a babszemeket a kisujjáról, bele a kondérba.
A Víz vizet öntött a kondérba, a Tűz alágyújtott, Szél úr meg belerakta, ami még kellett és időnként kavargatta.
A varázsló, Ázó-Fázó Palacsintázó Pál elment hintázni és palacsintázni. Ilyen csudajó dolga volt!
Főtt, főtt a bableves. A Víz kevesellte a bablevesben a lét, ezért ismét vizet öntött a kondérba. A Tűz viszont sokallta a kondérban a lét, ezért nagyobb lánggal égett alatta, fortyogtatta, apasztotta. A Szél időnként kavargatta a bablevest, de a Víz szerint ezt többször kellett volna megtennie.
A végén a Víz, a Tűz és a Szél összeveszett. A Víz özönvizet csinált a kondérban és a leves egyrésze a Tűz lábára zúdult. Éppen annak pirospozsgás tyúkszemére. A Szél pedig felkapta a kondért, megforgatta a levegőben és a bableves mind kiömlött Tűzre, Vízre, kutyára, macskára, meg egy ott lábatlankodó kisegér farkincájára.
Egymásnakesett a három óriás. A Szél mérgében el akarta fújni a Tüzet, de nem tudta, így csak szította. A Víz is el akarta oltani a Tüzet, de az olyan nagy lánggal heveskedett, hogy mind elpárologtatta a vizet ami csak rázúdult.
Megérkezett hintapalinta útjáról a bableves nélküli világba Ázó-Fázó Palacsintázó Pál. Éhes nem volt, de mérges lett. Igaz, belakott már palacsintával, de jólakottan is kíváncsi volt: kifut-e nevetésre a kondérból az a fránya bableves?! No és egy tányérral azért megevett volna belőle, ha a volna ott nem lett volna, de ott volt!
Így nem tehetett mást: bosszúságában elkergette a Vizet, a Tüzet , valamint a Szelet, és lefeküdt a pálmafa alá. Nemsokára húzta is a lóbőrt.
Nem volt már nevetős kedve, így , ha a bableves hirtelen ott termett volna, akkor sem tudtuk volna meg: a nevetés hatására kifut-e fazékból, kondérból.
A Szél, a Tűz és a Víz pedig azóta sem kedveli egymást.