Mély és tiszta vagy, mint a tengerszemek.
Komor hegyek foglya, gyopár-tükröző,
rezzenéstelen, mélykék nyugalom.

Csöndedbe fogódzom, én borzongó beteg.
Mert legeslegnagyobb kaland a halálban
ez a kicsike élet, reggeltől estig.

De megtart még a tisztaság szerelme,
A pásztor-álmot őriző tüzek
kiolthatatlan, éber lobogása,

mely elriasztja az ordas éjszakát,
s villámfogú, dohos szájába
útmutatóul konokon bevilágít.

Tiszta és magas vagy, mint az oltalom.
Héja-világ elől anyamadár szárnya.
Menekítő fészek riadt futásomnak.

-------------- O --------------

De ember vagy, s a tisztaság kicsipkéz,
Húsod lerágja, csont-oltár leszel.
Hogyan talállak meg ennyi árvaságban,
Ha törvényszerűen egyszer elveszel?