Túl az első,
és az igaz-nagy szerelmek,
túl az anyaság
friss varázslatán,
s a vers ámulatában is
megbicsakolva,
a misztérium-játék
profánná vetkőzésén,
Túl mindenen,
és minden előtt,
Itt,
a senkiföldjén,
Most,
amikor végképp el kell már dönteni,

Egy kicsit megálltam.

Ilyenkor maga marad az ember,
hát elirígyli a látható
tehetetlenek fehér botját,
akiknek tapinthatóvá lesz
a házfalakon gombásodó közöny,

de minden utcasarkon csak kikényszerül egy
segítség.