Feltöltve: 2009-06-23 16:42:15
Megtekintve: 5815
Álom
Mi ez?
Talán egy virág.
Egy virág, mely levegőért kiált.
Talán egy gondolat.
Egy gondolat, mely akaratként fojtogat.
Talán nem is gondolat, hanem az akarat maga,
mely az elmét és testet savként, méregként marja.
De nem! Ez nem lehet!
Már látom, ezek csak tévhitek.
Virág, mely nem levegőért,
hanem társáért kiált.
Gondolat, mely nem fojtogat,
Csupán álomképet tartogat.
Nem sav ez, nem méreg,
ez inkább maga az élet.
Virág mely társáért kiált?
De állj! Hisz ez én vagyok!
S magam előtt tényleg álomképet látok.
Itt van hát az élet,
maga a sav, maga a méreg.
De az álomkép tényleg ott áll messze,
mely talán gyógyír sebeimre.
De álomkép az, mi ott közelít?
Nem. Testet ölt és lelkemért harcot vív.
Egyre tisztábban látom.
Valóság ez, nem álom.
Ez? Inkább Ő.
Egy virág, s talán párjáért jő.
Én lennék a keresett pár? Nem tudom.
De szívem tenyerébe rakom.
Sőt, nemcsak szívem, inkább egész életem!
És lám, tényleg megkönnyebbül lelkem.
Megérint Ő, s váratlanul egy érzés érkezik,
melytől a szív az égig emelkedik.
Érkezik egy szikra,
mely a gyenge parazsat tűzvésszé alakítja.
Igen, ez már kellett.
Az élet már nem méreg.
Nem méreg már, nem pokol,
hisz itt van Ő, ki a mennyekig tol.
De nem! Hisz nem is tol.
A kezemet fogja és mellém guggol.
Guggol, hiszen eddig a földön feküdtem,
pedig mostanáig észre sem vettem.
Fogja kezem és felemel.
Egy újabb érzés ragad el.
Megszűnnek a tér és idő korlátai,
szívemnek nem tudok parancsolni.
De hogy tudnék? Hisz nála van.
Minden ellenállás hasztalan.
Ellenállni? Soha!
Hisz Ő az én virágom párja.
Külön két fél, de együtt Egész,
s így elkerül minden szörnyű vész.
Nincs már Ő és Én, létrejött a Mi,
s a szent kapocs segít a kínokat feledni.
Milyen kínok? Már nem emlékszem.
Csak azt hallom, hogy zakatol szívem.
Hallom? Hisz akkor tényleg itt van,
mert a pici szív továbbra is tenyerében van.
Létrejött egy világ,
mely csak mienk és mindenek fölött áll.
Egy világ, mely maga a menny,
hol testünk és lelkünk összefonódva pihen.
Összefonva tart egy érzés, mely tisztább minden fénynél:
jobban szeretem az univerzum összes lényénél.
Itt vagyunk Mi, s világunk immár teljes,
hol lényünk mindörökké együtt lebeg.
Együtt lebeg a Minden és a Semmi határán,
mint két gyönyörű, kivirágzott Tulipán.
Talán egy virág.
Egy virág, mely levegőért kiált.
Talán egy gondolat.
Egy gondolat, mely akaratként fojtogat.
Talán nem is gondolat, hanem az akarat maga,
mely az elmét és testet savként, méregként marja.
De nem! Ez nem lehet!
Már látom, ezek csak tévhitek.
Virág, mely nem levegőért,
hanem társáért kiált.
Gondolat, mely nem fojtogat,
Csupán álomképet tartogat.
Nem sav ez, nem méreg,
ez inkább maga az élet.
Virág mely társáért kiált?
De állj! Hisz ez én vagyok!
S magam előtt tényleg álomképet látok.
Itt van hát az élet,
maga a sav, maga a méreg.
De az álomkép tényleg ott áll messze,
mely talán gyógyír sebeimre.
De álomkép az, mi ott közelít?
Nem. Testet ölt és lelkemért harcot vív.
Egyre tisztábban látom.
Valóság ez, nem álom.
Ez? Inkább Ő.
Egy virág, s talán párjáért jő.
Én lennék a keresett pár? Nem tudom.
De szívem tenyerébe rakom.
Sőt, nemcsak szívem, inkább egész életem!
És lám, tényleg megkönnyebbül lelkem.
Megérint Ő, s váratlanul egy érzés érkezik,
melytől a szív az égig emelkedik.
Érkezik egy szikra,
mely a gyenge parazsat tűzvésszé alakítja.
Igen, ez már kellett.
Az élet már nem méreg.
Nem méreg már, nem pokol,
hisz itt van Ő, ki a mennyekig tol.
De nem! Hisz nem is tol.
A kezemet fogja és mellém guggol.
Guggol, hiszen eddig a földön feküdtem,
pedig mostanáig észre sem vettem.
Fogja kezem és felemel.
Egy újabb érzés ragad el.
Megszűnnek a tér és idő korlátai,
szívemnek nem tudok parancsolni.
De hogy tudnék? Hisz nála van.
Minden ellenállás hasztalan.
Ellenállni? Soha!
Hisz Ő az én virágom párja.
Külön két fél, de együtt Egész,
s így elkerül minden szörnyű vész.
Nincs már Ő és Én, létrejött a Mi,
s a szent kapocs segít a kínokat feledni.
Milyen kínok? Már nem emlékszem.
Csak azt hallom, hogy zakatol szívem.
Hallom? Hisz akkor tényleg itt van,
mert a pici szív továbbra is tenyerében van.
Létrejött egy világ,
mely csak mienk és mindenek fölött áll.
Egy világ, mely maga a menny,
hol testünk és lelkünk összefonódva pihen.
Összefonva tart egy érzés, mely tisztább minden fénynél:
jobban szeretem az univerzum összes lényénél.
Itt vagyunk Mi, s világunk immár teljes,
hol lényünk mindörökké együtt lebeg.
Együtt lebeg a Minden és a Semmi határán,
mint két gyönyörű, kivirágzott Tulipán.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!