Volt egyszer egy szegényember, akinek tizenkét gyermeke volt. Mondhatjuk úgy is: egy tucat, de attól még a gyermekek száma ugyanannyi. Ez az ember egyszer teljes napon át vágta a fát az uraság erdejében, ezért pedig kapott egy igen visítozós malacot.
Ment az ember, hazafelé. Elébe ugrott egy ördög:
- Mi van a zsákodban, te ember?!
Kicsit megijedt az ember, de nagyon nem mert megijedni, mert tizenkét éhes gyerekszáj várta otthon. Ám olyan képet vágott, mintha éretlen vadalmába harapott volna:
- Mi lenne, méltóságosan báróságos Ördög Úr?! Benne van szegény nyomorék kisöcsém! Kezek helyett is lábai vannak, orra tömpe, farka görbe, és egész nap kétségbeesetten visítozik. Naponta megeszik egy zsák krumplit. Nem győzöm etetni! Az ördög beletekintett a zsákba, a malac pedig elkezdett visítani.
- Visítozik! - morgott rosszallóan az ördög. Akkor benneteket nem viszlek el a pokolba. Én azt szeretem, ha mindenki csendben ül a forró vízben. Kussol. Ráadásul nem tudom ugyan, hogy mi az a krumpli, de annyi bizonyos: a pokolban nincsen, mert akkor tudnám. Mehettek ördög hírével!
Az ember azonban gondolt egyet, megszólalt:
- Méltóságosan báróságos, gyönyörűen szarvas ördög nagyuram! Itt a Földön az a törvény, hogy meg kell fizetni a pokolba el nem vitel díját annak az ördögnek, aki így tesz.Így rendeli az adóhivatal .Egy arany...
Az ördög mérges lett, de, szerencsére, csak az adóhivatalra. Kiköpött pofazacskójából egy aranydarabot a szegényember lába elé, lecifrázta az adóhivatalt, azután elment.
Az arany akkora volt, mint egy kiscsirke feje, de azért sokat ért. A szegényember egész libanyájat vett rajta, meg egy szamarat is. Aznap libahúst ettek otthon. Másnap a szegényember zsákba tette a legkövérebb libát és az erdőn át fiútestvéréhez igyekezett. Annál is voltak gyerekek, hatan. No féltucatnak is mondhatjuk, de attól sem lesz kevesebb.
Amint ment, megint odahozta az ördög a tegnapi ördögöt. Megismerték egymást, az ördög pedig mindjárt tudakolta:
- Mi van a zsákodban, te ember?!
- Mi lenne, méltóságosan srófosan grófosan Ördög Úr?! Benne van a kishúgom, aki egész nap fülsüketítően gigágál. Minden áldott nap megeszik két zsák kukoricát, amelyik nem áldott, azon hármat is!Nem győzöm etetni.
Az ördög betekintett a zsákba, a liba megrémült és elkezdett hangoskodni.
- Csúnyán lármázik! - morgott rosszallóan az ördög. Akkor benneteket nem viszlek el a pokolba. Én azt szeretem, ha mindenki csendben ül a forró vízben. Kussol. Ráadásul nem tudom ugyan, hogy mi az a kukorica, de annyi bizonyos: a pokolban nincsen, mert akkor tudnám. Mehettek ördög hírével!
- Méltóságosan grófos, bámulatra méltóan szarvas ördög nagyuram! Itt a Földön az a törvény, hogy meg kell fizetni a pokolba el nem vitel díját annak az ördögnek, aki így tesz. Így rendeli az adóhivatal, ráadásul a díj mostanra már nagyobb arany..
Az ördög mérges lett, de, szerencsére, csak az adóhivatalra. Kiköpött pofazacskójából egy aranydarabot a szegényember lába elé, leteremtette az adóhivatalt a sárga földig, azután elment.
Az arany akkora volt, mint egy liba feje, nem nagyobb, de azért sokat ért, mert volt benne jókora gyémánt is. Vett rajta az ember szekeret, két jó lovat, három nagytőgyű tehenet, meg egy sereg pulykát. Otthon nagy volt az öröm, amit még az sem zavart meg, hogy a pulykák igen trururúztak.
Másnap a szegényember zsákba tette a legnagyobb pulykát és az erdőn át most lánytestvéréhez igyekezett. Az még csak néhány éve ment férjhez, náluk is volt gyerek, egyelőre még csak három, de ami késik, nem múlik.
Amint ment, megint elébe ugrott ugyanaz az ördög. Megismerték egymást, az ördög pedig mindjárt tudakolta:
- Mi van a zsákodban, te ember?!
- Mi lenne, kegyelmesen hercigesen herceg, világszépségesen szarvas Ördög Úr?! Benne van a nővérem, aki egész nap fülsüketítően tururúzik, meg csipkelődzik. No és milyen feneketlen begye van! Nem győzöm etetni.
Az ördög belekukucskált a zsákba. Nagyon megtetszett neki a pulyka, akit az ember nővérének hitt, rögtön arra gondolt: ezt a csendesen szépséges vereslebernyegest elveszi feleségül. Ám a pulykának nem tetszett az ördög fizimiskája. Rákezdte a dühöngőnótát. Csak úgy zavarta ki magából a fülnyöszörögtető hangokat! Ráadásul az ördög jobbszemébe is belecsípett.
Dühbe jött a pokolbéli erre a nemvárt fogadásra:
- Hé, te ember, utálatos a nővéred, belecsípett a szemembe, a kezemet pedig lepiszkította! Nem viszlek el benneteket a pokolba, mert sok ám az, ami sok!
Itt van egy darab arany, hogy a ti adóhivatalotok így, meg úgy, búbolja meg az a búbos Belzebub! Fussatok innen ördög hírével!
Az a darab arany akkora volt, mint egy újszülött gyermek feje, nem nagyobb ugyan, de két jókora gyémánt is volt benne. A szegényember most már nem volt szegény. Takaros házat vett a családjának, de még másik két testvérének is.
Sok volt a gyerek mindenütt, de sok szorgoskodás sokra megy, vagy ha nem is sokra, de elégre. Éhezni egyikük sem éhezett, volt mit enniük, fázni egyikük sem fázott, volt mit felvenniük télen is, unatkozni egyikük sem unatkozott, mindegyik talált értelmes munkát, elfoglaltságot.
Ördögöt azonban egyikük sem talált, de az nem volt baj, mert ördögből is megárthat a sok. Sőt! Van úgy, hogy belőle olykor még az egyetlenegy is...

(2009)