Mert tudom én már, mi az, nagyon tudom:
Homlok-roppanással szó kínzottja lenni,
Mi az, ha kóbornak születik egy állat:
Gazdátlan szabadság, hasogató semmi.

Elnyomott csikk-szerelmekre újragyújtva
elrettenek: Véges hát ez is?
Hitem szolgája -- szívem -- nem tanulja,
hogy szentségtelen már a genezis...

Ha csalódni kellene, még elbírná az ész,
hiszen készülődött, nagyon józanul,
De a körbenforgó esztelen kínoktól,
s a hiábavalóságtól megvadul!

Mert tudom én már, milyen, nagyon tudom,
amikor a hitből kizuhan az Isten:
Szavak mondat nélkül zokognak az agyban
zsugorgató sírást érték-múlta kincsen.