A nyárperemre sodródtam már, poros
bokrokon a levelek fulladoznak,
de megszokták, mit az ország megszokott, -
s volt-nyár hiába ír a holnapoknak.

Úgy ősz a nyár itt, hogy széparcú ősz sincs:
csend, gondolkodó, a nagy esők után,
s tiszta utcák égre felnéző fákkal,
és tükörrel, mely túlfénylik önmagán.

Ország?A nyár peremén eltűnődöm.
Mint játszik élőt sok erkölcsi halott!
Görbült keresztek, álarcos bohócok,
és pénz-bilincses, szájjal robotosok...

A nyár peremén megyek, nincsen-úton
(s csak kerülgetem a sok látszat-utat,
mely nem csupán nincsen-út, rosszabb annál,
s amit közel hoz: szakadék-ámulat).

A nyár peremén bégetnek a birkák,
öröklötten vagy kényszerből ostobák,
s egy kéz legyint felhangzó bégetésre:
- Még oly sokáig ilyen lesz a világ!

Sokáig?Poros, unt bokrokra nézek.
Hullnak a fákról az elcsüggedt színek.
Nincs-utamhoz csillagot hoz az este:
volt nyárpirosból átcsillogó szívet.

(2009)