Most már nem lehet megállni,
Beszálltál rég a ringbe.
Csak ütjük egymást szótlanul,
Szédelegve és keringve.
Néha kegyelmet ád a gong,
Most lehet megpihenni,
Vérző szemekkel körbenézel,
S amerre bámulsz, semmi, semmi.

Majd újra fel, és védd magad!
-- Ha egyszer megszülettél.
Nem jobb s nem rosszabb idelenn
a pokolnál és a mennynél.
Ez az életed. Ez az élet!
Te ütsz -- vagy téged ütnek.
Mint kóbor ebnek, annyink sincsen:
Meg se nyalhatjuk sebeinket.

Mindenütt vérzel? Ó, ne mondd!
Kit érdekel? Kinek panaszlod?
Magánügy minden vinnyogásod,
Edződig sem ér a hangod.
Nem kegyelmez és nem kímél:
Törülköződet meg se fogja!
Ilyenre formált: megadatlan,
küzdőre, mindenkor konokra!

De végre csönd!... És végre béke!
Szíved magára visszadöbben.
Elúszik minden vad zsivalygás...
A földön fekszel... Vagy a földben.