Feltöltve: 2009-06-02 13:21:38
Megtekintve: 6084
A gyermekkori kút
A gyermekkori kút mélyében láttam
a csend lényegét: fogyó fényt az árnyban.
Láttam, s nem tudtam akkor még: ez lényeg,
s élet-kutak végső csendtől szegények.
Bodzabokron, fehér virágvilágban
tört madárhang sírdogált egymagában,
de lepke szállt, s szikrássziporkás barna
szárnyával e csöpp hangot eltakarta,
ám máris légbe lobbant át a szárnya,
s a hang önmagát visszasírdogálta.
A kútban olykor fénnyel árny vitázott:
jönnek-e új s új vödörcsobbanások?
Tyúkkárálás robbant.Kakashang lángolt,
s kerítéshatár-túlról másik átszólt.
A kútba néztem: veszejtő tükörbe.
Bogárhalál hullt fényesedő csöndre,
s arany rovarszem lengett rá az árnyra:
titok-pontját a víz magábazárta.
Megsejtettem: az árnyban, fényben minden
hangtalan sír, akár anyag a szívben,
agyban, testben, s futó idő-erekben
könnycsepp csillog, ismerős ismeretlen,
csillog, elcsillog, s földi-égi kútban
máris semmibe elgyűrűző bú van.
Tyúkkárálás robbant.Kakashang lángolt.
S a kisgyermekben keringő világ volt:
lobbanó lepkék csodálkozó szárnya,
a nyíló bodza fehér hó-virága,
virágtél, álmos nyárelőre ömlő,
tükrös kútcsend, felejtőn nem felejtő,
fecskés sötétkék, kút mélyére néző
felhőpillantás, mely akkor már késő,
szóval világ, szépség-hittel hitetlen,
elveszejtett, - de még most is szívemben,
most is szívemben, siető színekben,
s szépsége ismerősen ismeretlen,
s könnycseppje is, nagyít, kicsinyít, láttat
fentit, lentit nem kímélő varázslat.
(2009)
a csend lényegét: fogyó fényt az árnyban.
Láttam, s nem tudtam akkor még: ez lényeg,
s élet-kutak végső csendtől szegények.
Bodzabokron, fehér virágvilágban
tört madárhang sírdogált egymagában,
de lepke szállt, s szikrássziporkás barna
szárnyával e csöpp hangot eltakarta,
ám máris légbe lobbant át a szárnya,
s a hang önmagát visszasírdogálta.
A kútban olykor fénnyel árny vitázott:
jönnek-e új s új vödörcsobbanások?
Tyúkkárálás robbant.Kakashang lángolt,
s kerítéshatár-túlról másik átszólt.
A kútba néztem: veszejtő tükörbe.
Bogárhalál hullt fényesedő csöndre,
s arany rovarszem lengett rá az árnyra:
titok-pontját a víz magábazárta.
Megsejtettem: az árnyban, fényben minden
hangtalan sír, akár anyag a szívben,
agyban, testben, s futó idő-erekben
könnycsepp csillog, ismerős ismeretlen,
csillog, elcsillog, s földi-égi kútban
máris semmibe elgyűrűző bú van.
Tyúkkárálás robbant.Kakashang lángolt.
S a kisgyermekben keringő világ volt:
lobbanó lepkék csodálkozó szárnya,
a nyíló bodza fehér hó-virága,
virágtél, álmos nyárelőre ömlő,
tükrös kútcsend, felejtőn nem felejtő,
fecskés sötétkék, kút mélyére néző
felhőpillantás, mely akkor már késő,
szóval világ, szépség-hittel hitetlen,
elveszejtett, - de még most is szívemben,
most is szívemben, siető színekben,
s szépsége ismerősen ismeretlen,
s könnycseppje is, nagyít, kicsinyít, láttat
fentit, lentit nem kímélő varázslat.
(2009)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2009-06-04 07:06:28
A "földi" és "égi" bizonyos szempontokból határolható el csupán... Összefüggéseikre nagyonis tekintettel kell lenni, emellett a vers nem csupán erről szól.
2009-06-03 22:42:14
IGEN!
Félelmetes a kutakba belenézni!
Ne keresd a földön, ami Égi!
2009-06-03 20:57:10
kedves domig08!
Igen, pontosan így van.Persze, kisgyermekként, nagyobb gyermekként, vagy fiatalként is sok mindent megérezhet valaki, ha nem is tudja szavakba önteni vagy felismerni.Ám rendszerint csak később érti meg igazán, "költőileg", gondolkodóként is a dolgokat, amelyek azután valójában ebbben a későbbi időszakban szomorítják el, mert fiatalabb korban az ember általában bizakodóbb.
Szívélyes üdvözlettel: Miklós (Lelkes Miklós)
2009-06-03 12:51:32
Kedves domig08!
Örülök, hogy tetszett a vers, amelynek alapja egy kisgyermekkori élmény.Nagyon szerettem lenézni a kút vizébe, a káva elég magas volt ahhoz, hogy ne essek bele a kútba, de azért, ha észrevették leselkedésem, akkor a gondos, féltő szülők elkergettek onnan.
Szívélyes üdvözlettel: Miklós (Lelkes Miklós)