Kopasz tölgyfa a temető szélében
Borzalmas sírok a sötétség fényében.
Árnyék vetődik az ártatlanra
Ki megtörten borul az egyik sírboltra.
Jéghideg szellő borzolja ősz haját
Üveges szemmel siratja önmagát.
Derengő alak a sötét éjszakában
Nem több ő, kísért önmagában.
S eltelhet többszáz vagy többezer év
Lelkének sosem juthat menedék
Elbújhat, elfuthat, akár el is tűnhet
A Sírok fogságából mégsem menekülhet.