Feltöltve: 2009-05-30 08:43:56
Megtekintve: 6041
Zászlóvá fehéredünk
dobhártyámon valami pergés,
zúgnak éveim, csörren sok emlék,
Nap veri a harangot, mire,
nem tudjuk, csak szagoljuk,
rá minden bűzlő főzelék felel,
könyörög, könyörög, egyed,
nincs korán, egyed, nincs korán,
dél van, ha visszanézek,
tüzem napnyugton, viharra vár,
füstölő fanyarít, padláson a hajnalok,
strokeok,magas vérnyomás, érfali
zátonyok, surrog az ultrahang, vagyok,
köztünk tüdő prüszköl,
sérült sejtgyárak zabálnak,
/Jaj de fájsz, jajjaj de fájsz, Hétpöttyű!/
malom-kövek morzsolják mások veséit,
kőkori leletté, pancsolt lőrékhez
nyelvtörő imákba motyogunk,
dadogunk, bocsánatodért, mi,
már zsolozsmát,
halld meg Istenünk,
és Megváltónk, és Te Napba öltözött,
vigyázzunk a zsindelyes háztetőre,
mert csak Te tudd,
ne az Est és a Hajnal tépjen szét,
fagy ne vágja nyelvünket,
a zeniten legyünk, mint régesrég,
és ne temessük a szerelem
csillagfényét csak azért,
hogy Te megváltsd, üvegbetétünk,
/Könyörgünk, ezt tedd!
Pedig ezt, ha Istent ismersz!/
amin pálinkát viszünk majd, a sírba,
felettünk izzó búvárharang,
és egy mécsest lánggal,
és szem érmet a révésznek,
legközelebb szégyellje a sarcát
hallócsontjaim kovácsolnak, dübög
a magma, kénfortya jóslatunkra lövell,
verje a harang minden napunkat,
csipkésre, ha ezt kibírjuk, még mindig,
ha józanok maradunk, jegelten,
mert magunkat már látni nem,
de hallani sem akarjuk, itt-ott,
szégyelljük, itt jártunk, jöjj végtelen
(2009.)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!