Néha a tulajdonos büszkesége tölt el,
Néha elfelejtem, hogy magadnak születtél,
De olyan bolondul esetlen az ember,
amikor pártalan.

Hát úgy gondolom, értem gyűrkőztek az évek,
S hogy nekem létezel -- azóta vagy csak.
Mindig, amikor távozástól félek,
restellem magam.

Nézem a kezed, a kedves mozdulatra
hogy indul fel... Meddig óvhatom?
És csak szeretném, ha már így maradna,
ahogyan ma van.