Menekülve éled életed; ez a te harcod...
elárulja boldogtalanságra ítéltetett arcod.
sírj csak, már tudod hogy azok igazi könnyek,
amik álladról aláhullva a lelkedből szöknek.
homályos a lepel ami takarja valódi éned,
s bűbájjal feded már, élhetetlen szíved.
remélem tudod, hogy már mindennek hiába...
hogy az utolsó reményed dőlt évedhetetlenséged dugába.
sanyarogja csak eddigi téleted börtönébe zárva,
s érezd, hogy te vagy az utolsó szerelmes árva.
masszív támpilléreid most sorra dölnek ki,
s már valóban hullanak, a tigris könnyei.