Valamikor panaszos dal is nyöszörgött róla: "Oly nehéz az iskolatáska...".
Azóta sok év telt el. Az iskolatáska nem lett könnyebb. Néhány nappal ezelőtt gyanakodóan kérdeztem Fannykát:
- Te, ebben a kutyanehéz táskában, csak a könyveid, iskolaszereid vannak?!
- Igen! - válaszolt Fannyka öntudatosan, kicsit büszke is volt, hogy ő, ötödikes elemista létére, el tud cipelni egy ilyen nehéz, ólomsúlyú táskát.
Bizonyára azt hiszik ebben az országban - amelyre én viszont cseppet sem vagyok büszke! - miniszterek, főtanodaigazgatók, az észt (ha közügyről van szó!) távolról sem képviselő képviselők, no meg puccos, jól fizetett pereputtyuk-recerucájuk, hogy Fannyka iskolatáskája csak iskolatáska.
Ó, dehogy!
Ez a tömött iskolatáska, amelyiknek súlya jellemző egy mai átlagos iskolatáskára, még sok minden egyéb is.
Mindenekelőtt: jelkép. A nemgondolkodás, a hozzánemértés, a jót és értelmeset tenni nem akarás magyar jelképe. Persze, más országok is tele vannak ilyen jelképekkel.
Vegyünk egy példát. Nem tudom, hogy Fannyka táskájában aznap éppen mennyi tankönyv és füzet volt magyar irodalomból, de azt tudom: a hazai irodalomtanítás (ha egy-egy iskola olykor kivétel is) nem alkalmas a szépirodalom, a költészet megszerettetésére.
Ha tárgyilagos és megfizetett, nem pedig valamilyen módon lefizetett, jogilag nem, valójában erkölcsileg mégis korrumpált felmérés történne arról: mit tud egy volt tanuló x évvel az iskola befejezése után a magyar írókról, költőkről, de legfőképpen műveikről, - gyászos képet mutatnának az adatok. Még gyászosabbat, ha azt vizsgálnánk: hányan váltak értékes irodalmi művek olvasóivá?
Ám a valóság ma nem érdekeli azokat - szerintem pártállástól, kormánytól teljesen függetlenül! - akik az iskoláért, tudásért, nagy tömegek magasabb szellemi szintre emeléséért felelősek ÉS (!) tenni is tudnának ezért. Az ÉS-t azért iktattam közbe, mert minden társadalmi rendszerben vannak jószándékúak, ők azonban csak akkor tudnak tenni a jobbért, értelmesebbért, erkölcsösért, - ha ezt a társadalmi rendszer, legalább valamilyen mértékig, lehetővé teszi számukra.
Nem jó az, ha a diák - önhibáján kívül - rosszul érzi magát. Az sem, ha a tanár megfélemlített .A kettő rendszerint összefügg egymással A megfélemlített nebulóoktató fél attól, hogy elbocsátják, ha nem tudja létjogosultságát minden lehetséges módon igazolni. Igazolja hát: töméntelen mű fejekbe való beverésének próbálkozásával. Túlmagyaráztatja-agyonmagyaráztatja a műveket, amit egyébként a tanterv ír elő számára, de a pedagógus lobby is ragaszkodik a szépirodalmi megalomániához. Utóbbi többnyire valószínűleg tudja ugyan: ez ostobaság, - de mit tehetne? Igazolnia kell a létét, pedig értelmesebb oktatással sokkal többre lehetne menni: meg lehetne szerettetni, no ha nem is mindenkivel, de sokakkal az értékesebb művek olvasását. Ismeretes közmondás: "Sokat akar a szarka, de nem bírja a farka."
Mindez sokba kerül, - és nagyon fikarcnyi kis eredményt szül. Magyarország sok tekintetben egyre inkább elmarad másoktól, azoktól az országoktól, amelyek vezetése - ha éppen értelmesnek és becsületesebbnek esetleg nem is mondható! - a hazainál azért itt-ott kicsit értelmesebb.
Már az 1990-es évek elején azt mondta egyik barátom: "Itt lassan mindenki mindenkinek ellensége."
Igaza volt. Az 1989-es rendszerváltást ugyan a világ-reálpolitika elkerülhetetlenné tette, de az, ahogyan ez Magyarországon megvalósult, még ehhez hozzáadódóan külön szégyen.
A túlsúlyos iskolatáskához egyébként nem kellett a rendszerváltás: már az előző évtizedekben is bírálgatták a dolgot jobb érzésű pedagógusok, az iskolás gyermekek egészségéért aggódók.
Hiába, akkor is, azóta is.
Az iskolatáska súlya maradt, talán még növekedett is. Az országban viszont sok minden könnyű, - de korántsem dicséretre méltóan. Ellenkezőleg!

(2009)

(Az "ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK" c. netnaplóból.)