Egy ember ment, arcán még mindig szántott
az ekevas-gond.Szántott a való.
Súgta az arc: - A pokol itt, a Földön!
Úr-Ördögöt imádj, az Szent Csaló!

Nem válaszoltam.Más jött, ismerős volt.
Felpuhult bőrén színjátszó idő
gyakran mutatta eszme-árulását:
új labanc-francos muszkavezető.

Nevét nem mondom.Nevezd csak Mocsoknak!
Mennyi név lett igaziként: Mocsok!
Vélt hasznáért apját, anyját eladja,
s gyaláz Keresztet, gyaláz Csillagot.

S te, csőcselék, imádd e csőcseléket!
Én helyetted is mélyen megvetem.
Forgasd szemed az Égtől várt haszonnak,
forogj szennyes önérdek-szerelem!

Azt gondoltam: kicsit bolond volt Dante,
mivel költő.Költő volt, s túl-nagyon!
Poklot járni minek ment Képzeletbe?
Erre való sokkal jobb alkalom!

Ó, Dante!Az Odüsszeusz-csodálat
tollad hegyén...Még Te sem láttad át:
kíváncsisága szép, hogy elbolyongott, -
de vak sorsába lökte Ithakát!

S jobb lett-e Ithaka, ahol a bosszú
(jogosan vagy nem) elért oly sokat?
Te így látod?Én nem!A Pokol itt van.
Trónra emelte a gonoszokat.

Föld-Pokol égett, s bennem gyűlölet volt
a Rossz iránt.Az Ördög nevetett?
Vagy mégsem Ő?Egy másik Ismeretlen?
Kinevette tőr-járta szívemet.

Végül mégiscsak kéz legyintett, bosszús:
most - és meddig? - még ilyen a világ!
S mentem, szívben felfakadt tőr-sebekkel, -

s elképzeltem egy másik Ithakát.

(2009)